December hónap igen mozgalmas volt, hiszen mindenki készülődött a karácsonyi és az újévi ünnepekre. Számos eseményt, rendezvényt szerveztek ezen alkalomból, rengeteg meghívást kaptam, és nagyon köszönöm őket. Igyekeztem eleget is tenni nekik, de sajnos nem lehettem ott az önkormányzat által biztosított csomagok kiosztásánál a művelődési házban, és a nyáron beadott tűzifa pályázatok nyerteseit sem tudtam személyesen meglátogatni. A mikulásvirágokat is főleg a feleségem, Makó Mária juttatta el a címzettekhez.

Eljutottam viszont a Rózsák terére, ahol a művelődési ház dolgozói állították fel a Betlehemet. Ott voltam Kanalas Pista bácsi új könyvének bemutatóján, gratuláltam neki! Szabó Sándor országgyűlési képviselőnkkel együtt megcsodálhattam az iskola tanulóinak karácsonyi műsorát. A zenei rész különösen jól sikerült, rég láttam ennyi önfeledten éneklő fiatalt együtt! A kulturális események sorát Fábri-Ivánovics Tünde és Fábri Géza adventi koncertje zárta. Különböző korok vallási témájú népzenei dallamait hallhattuk nagyon magas színvonalon feldolgozva, és előadva.

Az ünneplés mellett azonban helyi és városi szinten is akadt bőven tennivaló. Számosan megtiszteltek a két fogadóórámon. Többen foglalkoztak a városrész hosszabb távon megoldható problémáival is. További muníciót kaptam azokhoz a tárgyalásokhoz, amelyek rövidesen megkezdődnek a város 2015-ös költségvetésének kialakítása során. Sikerült egy megbeszélést összehívni a városrészben működő intézmények és társadalmi szervezetek vezetőivel, képviselőivel, hogy áttekintsük a jövő évi várható eseményeket, rendezvényeket.

Egy nagy feladat is körvonalazódott Szőregen december folyamán. A szőregi kirendeltségen gyűjtöttük azoknak a névsorát, akiknek télire tűzifára van szükségük. Hozzánk húsz ilyen családnak illetve személynek a neve, címe jutott el, valószínűleg a lista nem teljes. Első lépésben a „lábon száradt fák” kivágási engedélyét kaptuk meg, amelyet gyors segélyként igyekszünk eljuttatni a rászorulókhoz. Kaptunk felajánlást helyi erdőtulajdonosoktól, hogy gyűjthetünk erdeikben, és a Dalerd is lehetőséget ad erre január elsejétől. Remélem, hogy a következő számban arról adhatok Önöknek hírt, hogy sokan csatlakoztak a tűzifagyűjtéshez.

A december 3-i közmeghallgatáson főleg egy alsóvárosi üzem építése lett a fő téma, de volt néhány hasznos, megfontolandó felvetés is. A Közgyűlés havi rendes ülése december 19-én volt. Döntenünk kellett néhány, a lakosságot közvetlenül érintő kérdésben, a tömegközlekedés viteldíjairól, a városi parkolási rendszer átalakításáról, a bérlakások és a gyermekétkeztetés térítési díjairól is. Természetesen ezeknél a napirendi pontoknál alakult ki a legélénkebb vita. A városi ellenzék igyekezett megfeledkezni arról, hogy a beterjesztett mérsékelt emelésekre azért van szükség, mert a pártjuk által vezetett Kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyeket súlyos százmilliókkal kell a helyi önkormányzatnak megfizetni, pl. a tömegközlekedés, vagy a gyermekélelmezés területén. Burkoltan arra biztatták a város vezetését, hogy új adókat vessenek ki, de természetesen letagadták, amikor szembesítették őket a javaslatuk valódi tartalmával.

Mint a felsőoktatással való kapcsolattartásért felelős tanácsnok, a rektori és a polgármesteri kabinetek közös ülésén vettem részt, ahol megbeszéltük az elkövetkező időszak közös feladatait. Az egészségügyi együttműködés volt az egyik fő téma, áttekintettük a szükséges változtatásokat, de szó esett az ELI építésének a kérdéseiről is. Nagy örömömre szolgált, hogy részt vehettem a városi ösztöndíjak elbírálásában, és személyesen adhattam át az erről szóló oklevelet a száz legjobb szegedi illetőségű egyetemistának.

dr. Berkesi Ottó, önkormányzati képviselő