Ahogy múltkori lapszámunkban is írtam e helyen szeretném olvasóinkat rendszeresen tájékoztatni képviselői munkámról. Örömömre szolgál, hogy sok szőregi fordul hozzám bizalommal és remélem, hogy minden problémán tudok érdemben segíteni, ugyanakkor köszönetemet szeretném kifejezni mindenkinek, aki akár tevőlegesen, akár csak egy jó szóval is biztatott és segítette munkámat. Mint bizonyára Önök is látják új címmel, új címlappal jelenik meg újságunk. Már az előző számban is volt némi újítás, akkor egy lappal bővebben jelentünk meg, ezt a jövőben is szeretnénk folytatni. Közkívánatra visszatértünk a SzőRegélő címre és a címlapon is változtattunk, Szegeden, az Aradi Vértanúk terén található a Szőregi csata emlékműve, melynek fényképe a fejléc díszévévé vált.

Az elmúlt hónapban is számos lakossági megkeresés érkezett felém, ezek közül a teljesség igénye nélkül beszámolnék néhányról. Többen jelezték, hogy a Kamaratöltésen lévő út már hosszú évek óta járhatatlan. Sikerült – még ha csak ideiglenesen is – egy járható felület kialakítása amellett, hogy ígérettel bírunk egy szilárd burkolat kialakítására, amit remélhetőleg tavasszal lefektetnek. A szőregi bányagödörnél pótoltuk a bejáratot elzáró láncot és oszlopot. Ígéretet kaptunk a Gőzmalom utcai ikerbuszmegálló 2011. április 29-i átadására. A Mályva utcai játszótér balesetveszélyes csúzdáját elszállították és a tervek szerint tavasszal egy újra cserélik. Folytatódik a csapadékvízelvezető-csatornák építése a Tigris, a Barázda, a Tulipán és a Levendula utcában a 2011-évi vízügyi- és építési alapból finanszírozva.

A karácsonyi ünnepekre 70 élelmiszercsomagot osztottunk ki önkormányzati segítségből, ajándékot kapott az idősek otthona, mindkét óvoda, a bölcsőde és az Szivárvány iskola is. A sokunkat foglalkoztató körforgalmat illetően a következő számban – kellő információ megszerzését követően – részletesen beszámolok.

Kérem engedjék meg, hogy e helyen is sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánjak mindannyiuknak.

Rózsavölgyi József