Új közkútról hordják haza a lakók a vizet

Dombai Tünde, delmagyar.hu  2016.03.26

Nyolc családban negyven embernek lett négy év után végre egészséges ivóvize a szőregi téglagyárnál. A lajtos kocsi után az új közkútról hordják haza a lakók a vizet – kiskocsival.

A napokban végre sikerült bevezetni az ivóvizet annak a nyolc családnak, aki a szőregi téglagyárnál lakik. A negyven lakos – köztük sok kisgyerek – négy év után a kék közkútnak is örült a lajtos kocsi után.

– Kétnaponta jött a kocsi. Figyelni kellett, emiatt se dolgozni, se ügyet intézni nem tudtunk elmenni. Áldás nekünk ez a kút – mondta Széchenyi Mariann.

A kúthoz kézi kocsit is kaptak a víz szállításához. Fotó: Kuklis István, delmagyar.hu
A kúthoz kézi kocsit is kaptak a víz szállításához. Fotó: Kuklis István, delmagyar.hu

Az asszony tegnap ottjártunkkor töltötte meg a fém- és műanyag kannákat egy napra elég vízzel. Mivel az idősekhez évekig a lajtos kocsi személyzete becipelte a vizet, most egyszerre túl messze került a házaiktól a kút. Erre talált megoldást a Szőregi Idősekért Alapítvány Bálint János vezetésével, és húzós kocsit készíttetett a téglagyáriaknak, amit közösen használhatnak. Kaptak hozzá két nagy kannát, tölcsért és műanyag csövet az átfejtéshez.

A kannákat nem kell fel- és leemelni a kocsiról, a csap alá betolják a kocsit, majd a vizet otthon átöntik kisebb edényekbe. A kocsit az egyik ház kertjébe láncolják le, a közös lakathoz három kulcsuk van. Berkesi Ottó (DK), a körzet önkormányzati képviselője elmondta, a kút 8 millió forintba és sok engedélybe, vesződségbe került, mert a vasúti töltés alatt is át kellett vezetni a csövet. A vízszolgáltatás lajtos kocsival 20 millió forintba került.

Többször írtunk róla, hogy azért maradtak normális ivóvíz nélkül a téglagyáriak, mert leégett az üzem területén lévő szivattyú. A tulajdonos pedig nem javíttatta meg, a lakók ugyanis nem fizették ki a felhalmozott, félmillió forint körüli villanyszámlát. A vízmű bevizsgáltatta a téglagyár magánterületén található fúrt kutat, de a víz
arzén- és ammóniatartalma amúgy sem felelt meg az uniós követelményeknek. Ivóvízminőség-javító berendezéseket telepíteni pedig drága lett volna.

A polgármesteri hivatal szakirodája végül azt a megoldást találta, hogy nem Szegedről vezetik ki az ivóvizet, mert az is sokba került volna. Helyette egy jóval rövidebb vezetékkel csatlakoztatták rá a téglagyáriakat az újszentiváni hálózatra. Az ellátást az ottani szolgáltató, az Alföldvíz biztosítja, a közkútra mérőórát szereltek fel. A vízszámlát – mint minden szegedi közkifolyóét – a város fizeti. A közkút 80-100 méterre van a lakásoktól, és ez megfelel a törvényi előírásoknak.

Dombai Tünde, delmagyar.hu

Adventi gyertyagyújtás

Adventi gyertyagyújtás

Hirdetés

2017. december

Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

120 éves a szőregi rózsatő

Szőregi pillanat-kép

20171003-allatok-vilagnapja-016

Hirdetés

Időjárás

Havazás
Ma 12/16 70%
Havazás
Délelőtti eső, hóval vegyesen. A legmagasabb hőmérséklet 6°C. Szélerősség NyÉNy 15 és 25 km/h közötti. Eső valószínűsége 70%.
Jórészt felhős
Holnap 12/17 10%
Jórészt felhős
Túlnyomóan felhős. A legmagasabb hőmérséklet 4°C. Szélerősség ÉÉNy 10 és 15 km/h közötti.
Helyenként felhős
Hétfő 12/18 20%
Helyenként felhős
Helyenként felhős. A legmagasabb hőmérséklet 2°C. Szélerősség ÉNy 10 és 15 km/h közötti.