A Szőregi Baráti Társaság megemlékezett a 26 évvel ezelőtti eseményekre.

26 évvel ezelőtt, 1991. június 19-én hagyta el hazánkat az utolsó szovjet katona, így vált országunk szinte teljesen függetlenné. Az esemény fontos, hiszen 1944. március 19 óta ez az első nap, amikor nem állomásozott idegen katona magyar földön. Medgyessy Péter akkori miniszterelnök kezdeményezésére június 19-ét a Magyar Függetlenség Napjává, nemzeti ünneppé nyilvánították. Ezt később június 16-ra módosították, mely nap az 1956-os forradalom- és szabadságharc vértanúinak kivégzésének évfordulója, illetve a szovjet csapatok júniusi kivonulásának napja – ezen események emlékére ünnepeljük június 16-án a Magyar Függetlenség Napját.

Fotó: Szőregi Baráti Társaság

Ez alkalomból gyűlt össze és tartott megemlékezést a Szőregi Baráti Társaság tagsága. Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő ünnepi beszédében kiemelte, milyen fontos a magyarság számára az 1991-ben elért autonómia. Külön kitért Orbán Viktor miniszterelnök 1989-es beszédére, melyben tulajdonképpen egy mondatban megfogalmazta a függetlenség igazi üzenetét: „nem tartozunk hálával azért, hogy 31 év után eltemethetjük halottainkat.”

A megemlékezés végén a képviselő megköszönte a megjelentek részvételét, és ismertette a nyári programokat, melyek közül két fontosabbra hívta fel a figyelmet: a hagyományokhoz híven a tagság idén is csatlakozik a Magyarok Kenyere programhoz, szőregi és Szőreg környéki búzával; illetve augusztus 20-án, állami ünnepünkön tart megemlékezést az Emese kútnál a Szőregi Baráti Társaság.

szegedma.hu

Borítókép: Fotó: Szőregi Baráti Társaság