Augusztus 6-án, Szőregen is végre megkezdődött a kerékpárút építése, ami Tiszaszigeten és Újszentivánon már javában folyik. A késlekedés oka: nem volt elég pénz arra, hogy mind a két oldalon párhuzamosan végig tudják vinni a kerékpárutat. Végül az a megoldás született, hogy egy ideig két sávban halad az út, majd a szerb templomot megkerülve a baloldali sáv csatlakozik a jobboldalihoz.

A képviselő megkérte a szőregieket, akiknek a házuk előtt halad el a kerékpárút és a csapadékelvezető-árok felújításával járnak a munkálatok, legyenek türelmesek. A házak előtt, a kapubeállóknál az ott lévő szilárd anyagú vagy földburkolatot föl kell szedni, ezért kellemetlenséggel járhat az autók garázsba, udvarba történő beállása. Rózsavölgyi ígéretet tett a szőregieknek, hogy a beruházóval folytatott egyeztetés mellett folyamatosan értesíteni fogja az érintetteket arról, mikor kerül hozzájuk a föltárás, illetve a munkálatok milyen fázisában számíthatnak kisebb-nagyobb kellemetlenségre.

Az előzményekről szólva Sindel János projektmenedzser elmondta, a szegedi önkormányzat 2009-ben közös pályázatot nyújtott be partnerségi megállapodás alapján Tiszasziget, Szőreg, Újszentiván, valamint a vajdasági Törökkanizsa település önkormányzatával határon átnyúló együttműködési program keretében egy kerékpárút kiépítésére. Az első ütem megvalósítása, amely most kezdődik meg, a szőregi Hősök terétől egészen Tiszasziget község közigazgatási határáig tart.

Először a csatornarekonstrukciós munkálatokat végzik el, majd utána kerül sor a kerékpárút kiépítésére. 90 százalékos támogatottság mellett megközelítőleg 400 ezer euró a beruházási összeg. A munkálatok október 30-ig tartanak, előreláthatólag időben be is fejeződnek. A szerb templomig kétoldali, egyirányú kerékpárút valósul meg a projekt során, a szerb templomot elhagyva a jobb oldalon pedig átvezetéssel egy oldali, kétirányú kerékpárút létesül.

Törökkanizsán a vége felé közeledik a beruházás, ők belterületen valósították meg a kerékpárút építését. Tiszaszigeten ugyancsak a befejezéshez közelednek a munkálatok, míg Újszentiván területén 70-80 százalékos készültség alakult ki. A sok autóbeálló miatt az útburkolat nem lesz egyforma. Van, ahol az aszfaltos megoldás mellett döntöttek, máshol térkővel rakták ki az útburkolatot. A kerékpárút átvezetésénél biztonságtechnikai elemeket is beépítenek, így a gépkocsivezetőket is figyelmeztetik a balesetveszélyre.

A kivitelező nevében Erdődi Károly műszaki vezető szólt a szegedi szakaszon folyó munkálatokról. Jelenleg a temető mellett, illetve a Diófa vendéglőtől az Aradi kocsmáig növényzetirtást, fakivágást végeznek. A hét végén már szeretnék az útalap-építését is elkezdeni. A templomtól a Hősök teréig régészeti lelőhelyekre bukkantak, ezeket a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal egyeztetve tárják fel, illetve végzik el a régészeti megfigyeléseket. Mire a munkálatok ideérnek, addig remélhetőleg a feltárások is véget érnek. A kivitelező megerősítette, nem lesz csúszás, a szőregi 3 kilométeres szakasz időben el fog készülni.

Tuti, szegedma.hu

szoreg.hu képtár