Két hétig, április 24-től május 9-ig a Kiskunság varázslatos állatvilágával és tájaival ismerkedhetnek meg azok, akik a Tömörkény István Művelődési Házba látogatnak.

A Föld Napja alkalmából, április 24-én kiállítást nyitottak „Varázslatos Kiskunság” címmel, melynek keretében gyermekrajzokat és Máté Bence, a 2011-es év ifjú természetfotósa címmel kitüntetett fotóművész képeit tekinthetnek meg az érdeklődők. A tárlatot a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa, Albert András természetőr nyitotta meg, aki elmondta, gyermekkorában hobbiból járta a természetet, ami mára hivatásává vált – felhívva ezzel a sok megjelent iskolás figyelmét, hogy a természetet ifjú korban is lehet csodálni, szeretni. Megnyitóbeszédében kiemelte, csak akkor tudjuk óvni a környezetünket, ha ismerjük azt. A természet megismerésére egyfolytában lehetőség van, nincs életkorhoz kötve. Fontos azonban, hogy ne csak a Föld Napján foglalkozzunk a természettel, hanem életünk során is próbáljuk védeni, óvni környezetünket.

A kiállítás anyagáról pedig elmondta, hogy a címét a „Varázslatos Magyarország” amatőr fotópályázat ihlette, a kiállított gyermekrajzok pedig az őszi daruvonulás kapcsán hirdetett „Madárvonulás gyerekszemmel” című rajzpályázat válogatott munkái. Beszéde végén megköszönte, hogy sokan eljöttek a megnyitóra, örömmel üdvözölte a sok iskolás gyermeket, és mindenkit meginvitált a természetbe.

A megnyitón részt vett Rózsavölgyi József Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, Keresztesné Halász Katalin, a szőregi részönkormányzat képviseletében, Ágó Rita, a művelődési ház igazgatónője, a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai és a természetkedvelő szőregiek.

Rózsavölgyi József úgy nyilatkozott: „Magyarországon 24 éve nyilvánították április 22-t a Föld Napjának, melyről mint minden évben, idén is megemlékezünk. Nagy előrelépés, hogy évről évre mindig egy kicsit többel tudunk hozzájárulni bolygónk védelméhez, mely nagyon fontos, hiszen csak egy Földünk van. Külön öröm, hogy országszerte csatlakoznak az óvodák és az iskolák is a programsorozathoz, hiszen lényeges, hogy már kisgyermekkorban megtanulják a gyerekek, hogy a Föld védelme kiemelt érdekünk, így remélhetjük, hogy közülük a legtöbben környezetvédő felnőttekké válnak. Egyre több családi házban lehet megfigyelni, hogy komposztálják a zöld hulladékot, amit a következő években újrahasznosítanak. Földünk védelmét szolgálják emellett az egyre nagyobb teret hódító szelektív hulladékgyűjtő programok, illetve a kerékpárutak kiépítése is, mely utóbbi nagy örömünkre Szőregen is megvalósult” – mondta a képviselő.

szegedma.hu

szoreg.hu képtár