Május 12-26-ig lesz látható a „Dél-Alföld madarai” című fotókiállítás Szőregen, melyet a Madarak- Fák Napja alkalmából nyitottak meg a Tömörkény István Művelődési Házban.

A csodálatos madár- és táj fotókat Molnár Gyula ornitológus, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa, a Szegedért Emlékérem és Szeged Város Aranyérmének kitüntetettje, Juhász Gyula Díjas előadóművész és természetfotós bocsátotta rendelkezésre, saját fotóiból.

A tárlat megnyitóján Ágó Rita, a művelődési ház igazgatónője köszöntötte az egybegyűlteket: Molnár Gyula természetfotóst, Albert Andrást, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársát, és a nagy létszámban megjelent szőregieket.

Albert András megnyitó beszédében elmondta: aki nyomon követi a művelődési ház idei kiállítás sorozatait láthatja, hogy a Duna-Tisza közének élővilágától indultunk, és egyre közelítünk Szeged természeti kincseinek irányába. Ahogyan haladunk szűkebb élőhelyünk felé, neki is egyre szubjektívebbek az élményei. Molnár Gyulát például személyesen ismeri, a főiskolán volt tanítványa az ornitológus doktornak. Kiemelte továbbá, hogy a természetfotózás a természetvédelmi nevelés egyik nagyon fontos része, és nagyon örül annak, hogy egyre több a természetfotós, és köztük nagyon sok fiatal is választja magának ezt a hobbit.

Átadván a szót Molnár Gyulának, a művész úr elmondta, nagyon örült a felkérésnek, és szívesen hozna máskor is képeket a művelődési házba. A megnyitón bemutatta az „Én Alföldem” című könyvét – az egyik legrangosabb, Pro Natura kitüntetése mellett erre a legbüszkébb – mondta. Többek között azért, mert manapság nagyon nehéz könyvet kiadni, azonban a Kossuth Kiadó igazgatója két helyen belelapozva könyvébe, azonnal megvette azt. Végül megköszönte a részvételt, és felajánlotta, legközelebb is jön, és mint a Molnár Dixieland alapítója, akár zenés programmal is – mondta mosolyogva.

szegedma.hu

Borítókép: Fotó: szegedma.hu