Az üzletek az év utolsó napján 14-18 óra között bezárnak, leáll a helyi közlekedés is Szegeden, de számos vonalon közlekedtetnek éjszakai járatokat. A parkolásért idén már nem kell fizetni.

A vonatokra december 30-án és 31-én az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi menetrend érvényes. Január 2-án, szerdán már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok. Hasonló rugóra jár a távolsági buszközlekedés is.

Szegeden az év utolsó napján módosított munkaszüneti nap szerint közlekednek a buszok, a trolik és a villamosok, jellemzően 17–18 óra körüli leállással, valamint éjszakai járatok közlekedtetésével. A 2-es és 4-es villamos, valamint az 5-ös és 19-es trolibusz hajnali háromig óránként jár.

A buszoknál éjszakai járatok közlekednek a 20, 21, 60, 60Y, 72A, 73Y, 74, 75, 76Y, 77 és 78A jelzésű vonalakon. Ezek többnyire óránként indulnak, és jellemzően hajnali 3-ig, fél 4-ig járnak. Ez ügyben érdemes ellátogatni a dakk.hu portálra, ahol nemcsak a helyi járatú buszok, de a villamosok és trolik percre pontos menetrendje is megtalálható.

Január 1-jén módosított munkaszüneti nap, 2-án a tanév tartama alatti munkanap szerint közlekednek Szegeden a járatok. A szegedi közösségi közlekedési bérletek pedig január 7-ig érvényesek. A megyeszékhelyen már csak jövőre kell fizetni a parkolásért.

A boltok közül a multik az év utolsó napján jellemzően 16 és 18 órakor húzzák le a rolót, de a kisebb láncok már délután kettőkor elengedik szilveszterezni az alkalmazottakat. Utána majd csak január 2-án hajnalban, reggel nyitnak ki. Újév napján azok a vendéglátóüzletek, szálláshelyek, virágüzletek, édességboltok és a benzinkutakon, pályaudvaron működő üzletek lehetnek nyitva, amelyek munkaszüneti napokon egyébként is.

delmagyar.hu

Borítókép: Illusztráció. Forrás: DeltaWorks, pixabay.com