Néhány év alatt több köbméter szemetet halmozott fel Légió utcai ingatlanán és annak környékén egy helybeli férfi. A lakók megelégelték a koszt, a bűzt és a patkányokat. Az önkormányzati képviselő mindent megtett, amire törvényileg lehetősége volt, de magánterülethez nem nyúlhatnak.

– Nem tűr halasztást a probléma. Minden hatóságot megkerestünk az ügyvédünk segítségével. Valamilyen módon kötelezni kellene, hogy a felhalmozott, több száz köbméter szemetet takarítsa el – kezdte Szemerédi Miklós, a szőregi Légió utca egyik lakója. Az utcabeliek évek óta próbálnak zöldágra vergődni az 56. szám alatti romos ház lakójával, aki elképesztő mennyiségű szemetet, hulladékot, építési törmeléket és más, felismerhetetlen állagú és állapotú szemetet gyűjtött össze az elmúlt évek alatt.

 

Kikapcsolták az áramot

A férfi már évtizedekkel ezelőtt elkezdte felhalmozni a szemetet ingatlanában, amelyben később díjhátralék miatt az áramot is kikapcsolták. A környékbeliek elmondása szerint az akkor már mécsessel világító férfi egyik este véletlenül felrúgta a gyertyát, lángra kapott a hulladék, és teljesen leégett a ház.

– A ház is dugig volt cuccal. Nem egyszerű figura, inkább elkerülöm a balhét, nem is köszönünk egymásnak. Hol él, hol lakik, nem tudjuk, de hordja-hordja állandóan a szemetet, naponta kétszer-háromszor fordul a megpakolt biciklivel. Hiába irtjuk a patkányokat, miatta szaporodnak – panaszolta a néhány házzal arrébb lakó szomszéd, Kelemen László.

 

Szemeteszacskókat aggatott a fákra

A férfi már a töltés túloldalára is hordja a szemetet, és valóban, az egyik fa tövében egykor szebb napokat látott foszladozó matrac hever, a fákra pedig mintegy morbid díszként szemeteszacskókat aggatott.

Hatalmas szemét borítja a Légió utca korábban leégett házát és annak kertjét. A betegesen gyûjtögetõ lakó még a szembe szomszéd bokros területét is megtöltötte.
Képen: Kelemen László szomszéd. Fotó: Karnok Csaba, delmagyar.hu

– Zavar, zavar, de nincs mit tenni – mondta a gyűjtögető férfi közvetlen szomszédja, Balogh Erzsébet, aki még csak két hete költözött oda. – Mindenki hárítja a problémát – mutatta. A közel száz méter hosszú telket az elejétől a végéig szemét borítja. Olyan, mintha tulajdonosa labirintust épített volna a szemétből.

A szemétdombbal kapcsolatban bejelentést tett az önkormányzatnál az újszegedi polgárőrség, a hét elején kint járt hatósági szemlén a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a városrész önkormányzati képviselője pedig mindent megtesz, amire törvényesen lehetősége van.

 

Gyámság alá kellene helyezni

– Nálam is jártak a panaszos lakók az ügyvédjükkel, továbbítottam a panaszt a főjegyzőnek. Mivel a szemét nagy része magánterületen van, nem egyszerű a megoldás. Hiába bírságoljuk meg, azzal se megyünk semmire. Arra ne számítson senki, hogy csettintek egyet, és a sarkon ott vár egy brigád, aki azonnal megoldja a helyzetet. Ahhoz, hogy lépni tudjunk, gyámság alá kellene helyezni a férfit – magyarázta Berkesi Ottó. A városrész önkormányzati képviselője elmesélt egy ehhez hasonló esetet, amikor Szőregen egy idős férfi magára gyújtotta a felhalmozott szemetet, majd kifeküdt a lakhatatlanná vált, elszenesedett ház mellé, a gyümölcsfák alá, és várta a halált. Őt a rokonai elvitték – mesélte.

Berkesi hozzátette, a bepanaszolt férfi nem is a Légió utcában lakik, csak a szemetet hordja ide éjszakánként. – Én éltem a törvény adta lehetőségeimmel, mindent megtettem, amit lehetett – fogalmazott a képviselő.

Arany T. János, delmagyar.hu

Borítókép: Hatalmas szemét borítja a Légió utca korábban leégett házát és annak kertjét. A betegesen gyûjtögetõ lakó még a szembe szomszéd bokros területét is megtöltötte. Képen: Kelemen László szomszéd. Fotó: Karnok Csaba, delmagyar.hu