Víz került a halas medencébe, megépült a bárka a gyerekeknek, és felállították azt a közel 30 négyzetméteres kivetítőt, amelyen az olimpiai közvetítéseket nézik majd a vendégek – tegnap már nagy volt a sürgés-forgás Szeged főterén. Ma 17 óra 30 perckor startol az ötödik Hungarikum Fesztivál a Széchenyi téren.

Közel száz kiállító vesz részt a rendezvényen, amely a tervezetthez képest egy nappal később, hétfőn 23 órakor utcabállal ér véget – értesültünk Elekes Zoltántól, a szervező Pálma Reklám Stúdió vezetőjétől. Bánffi István is készülődött a MOSZI Országos Szikvízkészítő Ipartestület standjánál, ahol ingyenes, hűtött szódát kínálnak majd a látogatóknak. Régi fotók és egy rézből öntött makett segítségével magyarázzák el az érdeklődőknek a „garantáltan hagyományos és különleges” szóda készítésének fortélyait.

A húszéves szegedi Pavane Táncegyüttes díszes ruhákat, DVD-felvételt mutat a fesztiválozóknak. Lázár György alapító-vezető elmondta, a megnyitón is fellép az 50 fős csoport, elsősorban 19. századi magyar táncokkal készülnek. Hagyományos magyar ételeket, például kürtőskalácsot, lepényt és rétest falatozhatnak a vendégek, akik népművészeti különlegességekkel is megismerkedhetnek. A szegedi paprika, papucs, a Pick szalámi, a szőregi rózsa és a makói hagyma sem marad el a megyei nevezetességek közül.

Vida-Szűcs Imre, delmagyar.hu