Március 14-én tartottuk a településrészi megemlékezést a 169 éve történt forradalmi események emlékére. Az ünnepségsorozat kezdeteként a Monti Sándor parkban helyezte el a megemlékezés virágait a Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat nevében Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgató asszonya és Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő úr, Dr. Pál József úr, az Olasz Köztársaság tiszteletbeli konzulja és Kardos Kálmán úr, az IKV Zrt. elnök vezérigazgatója.

Az ünnepség a 200 éves szőregi nevelés-oktatás jubileumát ünneplő Kossuth Lajos Általános Iskolában folytatódott, ahol a 6. évfolyamos diákok tolmácsolásában mi is átélhettük a szabadságharc igazi hangulatát, történéseit. A gyerekek ismét meggyőztek minket arról, hogy a fiatal tehetségeké a jövő: csodálatos szólóéneket és az énekkart is hallhattuk, feltűnt előttünk Petőfi Sándor és a márciusi ifjak. A gyerekek remek kis műsor keretében elevenítették fel március idusának üzenetét. Köszönjük a gyerekeknek a szép pillanatokat, a méltó megemlékezést, a felkészítő tanároknak, Csasznyné Halász Ágnesnek, Hegedűs Györgynek, Polyák-Kósa Krisztinának, Tóth Csápek Ágnesnek és Vér Anikónak pedig a fáradtságos munkát.

A gyerekek műsora után Dr. Pál József gondolatait hallgattuk meg, aki az olasz légió parancsnokáról, Alessandro Montiról (Monti Sándor) és az osztrák hadvezérről, Julius Jacob von Haynau-ról is mesélt. A forradalom emléke előtt egy Petőfi-vers idézettel emlékezett meg.

Az ünnepi beszéd után névadójáról az iskola előtti téren emlékeztünk meg, ahol Drágity Dusán diákönkormányzatot segítő pedagógus, illetve az ünnepi műsor két közreműködő diákja,  Vrabély Jázmin és Vrabély Gellért helyeztek el koszorút.

A megemlékezés utolsó „állomásán”, a Hősök terén is leróttuk kegyeletünket, ahol az emlékműnél koszorúzott Dr. Berkesi Ottó képviselő úr és Dr. Pál József úr; a Kossuth Lajos Általános Iskola nevében Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna igazgató asszony, Drágity Dusán pedagógus, illetve a diákok; a Rózsahölgyek Rendje Egyesület nevében Bányai Istvánné elnökhelyettes és Bodóné Varga Katalin; illetve a Szőregi Nyugdíjas Egyesület nevében Bárdos László és Hodács Károly klubtagok.

Köszönjük szépen minden résztvevőnek és minden kedves szőreginek, hogy megtisztelték rendezvényünket!

Tolnainé Lipcsei Anita

szoreg.hu képtár