Dögkútból hulladékudvar

2001.03.27  Belátható időn belül eltűnhet Szőreg szégyenfoltja, a település határát elborító szemétlerakó. A vadlerakó telep mellett hulladékudvar épül: az odavezető út építésére már megszavazta a pénzt az önkormányzat. A „feketén” szemetelőket állandó ellenőrzéssel riasztják el a környékről.

Az ezeréves Szőreg

2001.02.20  Sok érdekességet, helytörténeti adalékot megtudhatunk Péter László nemrégiben megjelent új kötetéből, Az ezeréves Szőregből, amelyben a szerző szeretett falujáról főként a Délmagyarországban és a Szőregélőben megjelent Írásait gyűjtötte össze.

Szemétdomb az erdő szélén

2001.01.23  Szőreg nyugati szélén a kilencvenes évek eleje óta gyűlik a titokban odavitt szemét. A vadlerakót hulladékudvar létesítésével számolhatnák föl – utóbbi helyének kijelöléséről azonban hatodik éve vitatkoznak az illetékesek.

A Szeged-kutatás doyenje

2001.01.20  Több tucat könyv és vagy két-háromezer cikk, tanulmány szerzője. Szeged város díszpolgára, a Szegedért Alapítvány fődíjasa, Péter lászló nyugalmazott egyetemi tanár 75 éves: 1926 január 21-én született.

A körtöltésen kívül és belül

2001.01.20  Vasárnap ünnepli 75. születésnapját Péter László nyugalmazott egyetemi tanár, irodalomtörténész, Szeged díszpolgára, akit a jeles alkalomból ma, szombaton délelőtt 11 órától köszöntenek tisztelői és az önkormányzat vezetői a városháza dísztermében.

Tető a templomrom fölött

2000.05.23  Helyreállították a szőregi középkori templomromot. A ma is álló falmaradvány fölé fából ácsoltak tetőt, az épület alapjait mészkőből és téglából készített kiegészítés jelzi. A helyreállított műemléket a Szeged napi ünnepségsorozat keretében adták át.

Biztonságosan – biciklivel

1998.11.11  A Szőreget Deszkkel összekötő kerékpárút műszaki átadását tegnap délelőtt tartották. Az új „betonkígyót” legelőször a két település elöljárói próbálták ki, „drótszamárra” pattantak és elkerekeztek Szőregról egészen a szomszéd faluig. A nagyközönség szombattól veheti igénybe az utat, ugyanis játékos vetélkedőkkel és […]

Lovasegyesület Szőregen

1997.02.26  Január utolsó napján 36-an alapították meg a Szőreg és Vidéke Lovasegyesületet. Az egyesület létrehozásának ötletét a tavaly augusztusi helyi lovasnap sikere szülte. A szőregi és környékbeli lovakat tartók fogtak össze, a részönkormányzati képviselő Tóth Csaba, valamint az egyesület elnöke Kiss […]

Hirdetés

2017. augusztus

Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

120 éves a szőregi rózsatő

Szőregi pillanat-kép

dsc_7123-jpg

Hirdetés

Időjárás

Derült
Péntek 08/18 0%
Derült
Túlnyomóan derült. A legalacsonyabb hőmérséklet 18°C.
Derült
Holnap 08/19 0%
Derült
Túlnyomóan derült. A legmagasabb hőmérséklet 36°C. Szélerősség DDK 10 és 15 km/h közötti.
Eső valószínű
Vasárnap 08/20 50%
Eső valószínű
Záporok. A legmagasabb hőmérséklet 23°C. Szélerősség ÉNy 10 és 15 km/h közötti. Eső valószínűsége 50%.