Hóesés a téli szünet végén
A gyerekek “szabadságuk” alatt hiába várták a havazást… Szőregen az idén nem volt fehér karácsony.
Közterületek elnevezése
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. november 15. napján tartott ülésén döntött a baktói, subasai, bodomi, gyálaréti, tápéi, tompaszigeti és marostői kiskertek közterületeinek elnevezéséről.
szoreg.hu a Rádió 88-ban
Avramov András, a szoreg.hu ötletgazdája a Rádió 88 riporterével beszélgetett a honlapról.
Nagyobb fizetésemelést követelnek a volánosok
Január 6-án két órára leállnak a buszok Nem jártak eredménnyel az egyeztető tárgyalások, ezért 2003. január 6-án, hétfőn reggel 4 óra 30 perc és fél 7 között leállnak a Volán-buszok az egész országban, így Csongrád megyében is.
Szoboravató Szőregen
A település védőszentjéről mintázott szobrot avattak föl Szőregen.
Mindenki Karácsonya
Vasárnap délután 70 család vehette át Szeged város ajándékait Karácsony ünnepén. Az ünnepségen Kókai Pál plébános a családról, a karácsonyról, a szeretetről szólt.
Kárpátalján faragták Szőreg védőszentjének szobrát
Szent Katalin most már a templomra tekint Sipos István szőregi vállalkozó adományaként szobrot állítanak Szent Katalinnak, a település védőszentjének.
Karácsonyi ünnepség az Idősek Klubjában
Ünnepi műsorral kísért összejövetelt tartottak a szőregi Szállást Biztosító és Idősek Klubjában karácsony alkalmával.
Átadták az Árpád Gyermekotthon új épületszárnyát
A lányok otthonra leltek A fiúknak már korábban átadott lakóotthon után tegnap ünnepélyes keretek közt avatták fel az Árpád Gyermekotthon területén a tizenkét lány befogadására alkalmas házat.
Megyekarácsony
Csütörtökön, december 19-én “Megyekarácsonyt” és évi utolsó ülését tartja a Csongrád Megyei Közgyűlés.








