Jövő pénteken egységes előterjesztésként tárgyalja a közgyűlés azt a tervezetet, mely lehetővé teszi a parkolás, a tömegközlekedés, a távfűtés és az iskolai étkezés költségeinek kártyás fizetését.

Botka László polgármester csütörtök déli sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a tervek szerint olyan modernizációs program indul be számos területen, melynek eredményeként jövő májusra a parkolás, a tömegközlekedés, a távfűtés, valamint az iskolai, óvodai és az bölcsődei étkeztetés fizetését is bankkártyával lehetne intézni.

A legjelentősebb újítás az elavultnak számító szegedi parkolási rendszer teljes megújítása lesz. Ismeretes, hogy a jelenlegi jegyrendszert 1996-ban vezették be, és húsz év alatt ez nehézkes, idejétmúlt fizetési móddá vált. Most azonban 116 darab napelemmel működtetett terminál áll majd rendelkezésre a város területén, melyek mindegyike közelebb lesz 75 méternél a parkolókhoz. Ezeknél PayPass-os kártyákat elfogadó fizetőhelyeknél olcsóbb lesz a parkolási díj, mint a most legkorszerűbbnek számító mobiltelefonos befizetések esetében. A beruházás 200 millió forintos költsége jóval kisebb, mint amennyibe hasonló rendszerek telepítése 5-6 éve került, amikor még kábeleken keresztül ment az adattovábbítás. A rendszer teljes kiépülése a jövő év május 1-re várható.

A tömegközlekedés esetében is korszerűsödik a fizetés, hiszen termináloknál lehet jegyet vásárolni a járműveken. A legkorszerűbb PESA villamosokon két terminál, a többi járművön egy áll az utazók rendelkezésére. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester kiemelte, olcsóbb lesz az elektronikus jegy, mint a buszsofőrtől vásárolt, és így a jegyvásárlással eltöltött idő miatt sem lesz gond a menetidővel. Itt is jövő év május elseje a teljes bevezetés várható határideje.

Kísérleti jelleggel már elektronikusan lehet a közétkeztetésért fizetni a Béke Utcai Általános Iskolában, ám fokozatosan szeretnék ezt bevezetni más intézményeknél. Az első visszajelzések jók, hiszen nagy előnye a rendszernek, hogy vissza lehet mondani az ebédet, ha például megbetegszik a gyerek. A rendszert szeretnék kiterjeszteni az óvodákra és bölcsődékre is, és a tervek szerint januártól már mindenhol ez a fizetési mód lesz érvényben.

Szintén januártól lesz lehetőség a távfűtési számlák elektronikus kiegyenlítésére. A bankkártyás fizetés nagy előrelépés lesz ezen a területen is – hangsúlyozta Botka László, hiszen az nemrégiben létrehozott Szetáv Kft. esetében elvárás volt, hogy korszerűsítse az ügyfélszolgálatát. Majó-Petri Zoltán, az SZKT Kft. ügyvezetője pedig emlékeztetett arra, hogy a cég parkőrei ma már nem kettesével járőröznek, hanem csak egyedül, és nem a régi szalagos kamerákra rögzítik a képeket, hanem modern memóriakártyás felvevőkre. Ez is a cég korszerűsödésének egyik eleme.

szeged.hu

Borítókép: Fotó: szeged.hu