Hatályon kívül helyezte a kormány azokat a nagy felháborodást keltő rendeleteket, amelyek szerint a háztartási célú kutakat is engedélyeztetni kellett volna.

Ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a csütörtöki kormányinfón. Itt azt is elmondta, hogy főként a Homokhátságon élőket érintette volna kedvezőtlenül a tavaly módosított jogszabály, mivel itt sokan tanyákon élnek, ahol az egyetlen ivóvízhez jutási lehetőséget a kút jelenti, mivel egyáltalán nincs vezetékes víz.

A térség országgyűlési képviselőjének, B. Nagy Lászlónak egy korábbi fórumon a helyiek több száz aláírást adtak át, amelyeket a költséges engedélyeztetési eljárások ellen tiltakozva gyűjtöttek össze.

A képviselő Orbán Viktor szegedi látogatásakor beszélt erről a miniszterelnökkel, végül a szerdai kormányülésen döntöttek a tavaly januári állapot visszaállításáról.

Lázár a kormányinfón arról is beszélt, hogy már az engedélyeztetésért befizetett összegeket is visszakapják azok, akik már túlestek a procedúrán. Nekik a helyi jegyzőknél kell majd jelentkezniük.

Az öntözési célú kutak ügye egy más terület, a homokháti gazdák esetében információink szerint nincs változás.

delmagyar.hu

Borítókép: Illusztráció. Fotó: pixabay.com