A Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorai azért látogattak el a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskolába kedden, mert a tavalyi év csokoládégyűjtési akciójában ez az iskola bizonyult a legtöbb édességet összegyűjtőnek.

– Szeretnénk átadni, hogy a csokoládé amit gyűjtöttek, olyan kórházakba került, ahol a gyerekek bent töltötték a karácsonyi ünnepeket. Az édességek mellé apró kedves üzeneteket is írtak a diákok – mesélte lapunknak Gere Anikó Mónika, az alapítvány bohócdoktora. – Az 1. b-nek és a 3. a-nak tartunk rendhagyó bohócórát. Ahelyett, hogy például matekoznának, ebben a negyvenöt percben süteményt esznek, bohócorrot kapnak, és bohócelőadáson vesznek részt. Szeretnénk ösztönözni őket, hogy legyenek segítőkészek, és jótékonykodjanak felnőttkorukban is. A gyerekek ebben a korban rendkívül önzetlenek, célunk, hogy ezt a jó tulajdonságot megőrizzék a későbbiekben is – fejtette ki a bohócdoktor.

Imrényi Dániel, delmagyar.hu

szoreg.hu képtár