A felmorzsolt levendulát később feldolgozzák. Nagyon kell ez a lehetőség mindenkinek, mondja az egyesület vezetője.

– Sapka, víz van mindenkinél? – Harter Árpádné, a Szivárvány Autizmus Egyesület vezetője óvja azokat a fiatalokat, akikkel a napokban szüretelik a levendulát Szőregen. – Épp a meleg napokra esik a szüret, de egyszerre nem vagyunk kint sokáig – magyarázza Harterné Jusztina.

Az egyesület főként autizmussal élő fiataloknak ad munkát. Tízen dolgoznak jelenleg a szőregi intézményükben, kilencük bérére kapnak az államtól támogatást, de többen 4-6 órában dolgoznak, így tíz embernek is jut munka. Jusztináéknál dolgozik informatikus, könyvelő is. – Ők azok, akik már nem férnek be a piaci rehabilitációs munkahelyekre, így nagyon kell ez a lehetőség mindenkinek.

Az egyesületi elnök szerint a jövedelem szükséges, azzal együtt, hogy az itteniek mindnyájan kapnak valamilyen ellátást is. De abból nem lehetne megélni.

– A lemorzsolt levendulát feldolgozzuk – magyarázza Jusztina, hogy később illatosított párnát készítenek majd belőle, amit falusi vásárokon árulnak. A minimálbéres, támogatott állásokra nagy az igény, az egyesület munkahelyeire már várólista is van. Jelenleg öten várnak, de jóval többen érdeklődnek a lehetőség iránt.

– Nekem mindegy, hogy kint vagy bent dolgozunk – mondja Gábor, aki vidáman szedegeti a levendulát, pedig meleg van. – Holnap palacsintát sütnek, mi megesszük, ez a jutalom a munkáért. – Ezt is Gábor mondja, Jusztina pedig azzal folytatja, hogy kéthetente valóban van hatalmas palacsintázás, mert a jó munkáért jutalom jár.

delmagyar.hu

Borítókép: Fotó: Török János

szoreg.hu képtár