Együtt karácsonyoztak péntek délután Szegeden, a Bakay Nándor utcai nemrégiben átadott új GEMMA-épületben a GEMMA Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, valamint az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulói.

Azt is ünnepelték, hogy a rászorulókat és sérülteket segítő Új Világ Alapítvány az Auchan ifjúsági alapítványa pályázatán 12 ezer eurót, 3 millió 690 ezer forintot nyert kutyaterápiára. A műsor után ezt a „csekket” adták át: a pénzből nemcsak a GEMMA-ban, hanem a vásárhelyi Kozmutza Flóra óvodában, általános és szakiskolában, valamint a szegedi Tabán-óvodában is foglalkozásokat tarthatnak. Az összeg 90 foglalkozás és egy tábor költségeit fedezi. Az egyetemi gyakorló diákjai, akik régóta kapcsolatban állnak az Új Világ Alapítvánnyal, önkéntes munkát végezhetnek az intézményekben.

delmagyar.hu

Borítókép: Fotó: Frank Yvette, delmagyar.hu