Kicsik és nagyok futottak Szőregen

szeged.hu  2017.12.02

Idén negyedik alkalommal szervezték meg Szőregen a Mikulást futást, amely idén közel 300 embert mozgatott meg. Bölcsisek, ovisok, iskolások és felnőttek álltak rajthoz és futották le a számukra kijelölt távot. A rendezvényen természetesen ott volt a Mikulás is, azonban ő most nem futott.

Az esemény fő szervezője Nyergesné Király Anita, aki elmondta az idei már a negyedik Mikulás futás. A cél az, hogy a szőregi gyerekeknek kedveskedjenek egy vidám programmal, és a városrésznek legyen egy saját futóversenyük. Mára már nem csak a kicsik, hanem a felnőttek is egyre többen jönnek, és nem csak szőregiek, hanem a környékbeli településekről és Szegedről is sokan látogatnak el a rendezvényre.

A bölcsiseknek, ovisoknak 300 méter kell futniuk, az iskolások előtt 1,6 km áll, a felnőtteknek 4,8 km-es távot jelöltek ki. Minden induló egyedi befutóérmet kap, az első három helyezettet pedig külön is díjazzák.

A futáshoz készülődök között feltűnt a Mikulás is, aki azonban nem futott, de minden indulónak energiát adó szaloncukrot adott.

A rajtvonal felsorakozott futókat Szabó Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte és indította. Aki elmondta a sportnak a testmozgáson és az egészségmegőrzésen kívül több más fontos szerepe is van. Aki sportol, annak vannak céljai és ha céljaink vannak, akkor annak megvalósításáért küzdünk. A sportolásnak köszönhetjük, hogy eredményesek, kitartóak vagyunk és ezzel párhuzamosan az önbizalmunk is megnő. Tehát aki sportol, boldogabb, eredményesebb és sikeresebb lesz a mindennapi életben. Az ilyen rendezvények pedig éppen azt a célt szolgálják, hogy megmozduljanak az emberek, ráadásul ezeknek mindig közösségteremtő ereje is van, hisz már a szervezés is sok embert megmozgat és közös munkára ösztönöz. Szabó Sándor hozzátette, idén még nem fut, de jövőre már tervbe vette az indulást.

A városrész önkormányzati képviselője Berkesi Ottó szerint a rendezvény Szőreg életében nagyon fontos esemény, mivel nagyon jó közösség építő ereje van. Évente két alkalommal szerveznek közös futást, az egyik a Barka-futás tavasszal, a másik pedig a téli Mikulás-futás. Mindkettő egyre népszerűbb és egyre többen látogatják. A két esemény is jól mutatja mennyire sportosak a szőregiek. A képviselő hozzátette, egyre több fiatal költözik Szőregre, sok kisgyermekes család él már itt, éppen ezért az utóbbi időben bővíteni kellett az óvodát.

szeged.hu

A SzegedTV tudósítása

szoreg.hu képtár






Hozzászólások

Adventi gyertyagyújtás

Adventi gyertyagyújtás

Hirdetés

2017. december

Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

120 éves a szőregi rózsatő

Szőregi pillanat-kép

mufuves_palyaavato_szoreg34_gs

Hirdetés

Időjárás

Havazás
Ma 12/16 70%
Havazás
Délelőtti eső, hóval vegyesen. A legmagasabb hőmérséklet 6°C. Szélerősség NyÉNy 15 és 25 km/h közötti. Eső valószínűsége 70%.
Jórészt felhős
Holnap 12/17 10%
Jórészt felhős
Túlnyomóan felhős. A legmagasabb hőmérséklet 4°C. Szélerősség ÉÉNy 10 és 15 km/h közötti.
Helyenként felhős
Hétfő 12/18 20%
Helyenként felhős
Helyenként felhős. A legmagasabb hőmérséklet 2°C. Szélerősség ÉNy 10 és 15 km/h közötti.