Szervizelni vinné Kecze Ferenc elektromos rokkantkocsiját – ezzel kereste fel a szőregi családot egy férfi, akit az ortopédiáról ismertek. Odaadták neki a járművet, ő pedig eladta, ötszázezer forintért. Ferenccel együtt mások is így jártak.

– Semmi akadálya, mondtam. Ha szervizbe kell vinni, vigye csak. Még segítettünk is neki kipakolni – idézi fel a 2015- ben történteket Kecze Ferenc. A család nem gondolt semmi rosszra, mert a férfit, aki a kocsiért jött, ismerték: amikor évekkel ezelőtt Ferencnek fölírták az ortopédiai szakellátáson a kocsit, már találkoztak vele. Ott dolgozott, ahol a járművet forgalmazták. – Vártam egy hetet, kettőt, hármat.

Aztán odatelefonáltam. Azt mondták, valami nem stimmel, mert ők nem viszik szervizbe ezeket a kocsikat. Ha valamelyik meghibásodik, a helyszínen javítják ki.

Keczéék feljelentést tettek. Rendőr jött, fölvette a jegyzőkönyvet. Nemrég Ferenc idézést kapott a Kiskunhalasi Járásbíróságtól mint sértett fél. Pásztor Atilla bíró tanácsa csalás és más bűncselekmények miatt folytat büntetőeljárást.

P. J. ellen. október 15-én már volt, és december 3-án is lesz tárgyalás. Kecze Ferenc kérte, hadd ne kelljen elmennie a tárgyalásra Kiskunhalasra, mert ezt most nehéz lenne megszervezni.

Kecze Ferenc hivatásos gépkocsivezető volt. Dolgozott a helyi téglagyárban, téesznél, majd egy baromfitelepen.

– Egyszer az udvaron beleléptem valamibe, vérmérgezést kaptam, jött föl a lábamban a csík. Le kellett vágni. Érszűkületem is volt, 2013-ban kerültem ilyen darabolt állapotba. Egy agyvérzés miatt az egyik oldalam is lebénult. Úgy bírok mozogni, ha megfognak, és oda raknak, ahová kell. Azzal a kocsival, amikor el volt pakolva, tudtam mozogni. Ki bírtam vele menni az udvarra is, mert csináltattunk rámpát. Most ahhoz, hogy kapjak másikat, ennek az ügynek le kell zárulnia – mondja.

Ferencről, aki élettársával, Mariann-nal, és két fiukkal, Péterrel és Ádámmal lakik az egykori szőregi téglagyár szolgálati lakásának szobájában, korábban már írt lapunk. Olvasóink és Ferenc egykori osztálytársai is gyűjtést szerveztek, ami nagyon jólesett a családnak. Föl sem tételezték, hogy akad olyan ember, aki képes őket megkárosítani.

– Azt azért nem kívánom az illetőnek, hogy ilyen baja legyen, mint nekem – mondta az egykori sofőr.

Rokkant embereket csapott be

Öt rendbeli csalás és egy sikkasztás a vád P. J.-vel szemben – tudtuk meg Sárközy Szabolcstól, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivőjétől. A vádlott egy szegedi cégnél dolgozott 2013 óta, területi kapcsolattartóként. Képviseletet is ellátott, ajánlotta a cég termékeit. A vállalat a mozgáskorlátozottaknak orvosi javaslatra adott négykerekű elektromos mopedekkel foglalkozott. P. J. hat alkalommal vitt el a tulajdonosuktól segédeszközöket, azzal, hogy javításra, alkatrészcserére szorulnak. A mopedeket ismeretlen személyeknek adta el. Amikor ez kiderült, 2016 júliusában a cégnél megszüntették a munkaviszonyát. A vádlott összesen közel 2 millió forint kárt okozott.

Bakos András, delmagyar.hu

Borítókép: Szõreg Téglagyári lakások Képen: Kecze Ferenc és felesége Mariann. Elcsalták tõlük az elektromos rokkantkocsijukat Fotó: Török János, delmagyar.hu