Két nap alatt parkosította a szőregi körforgalmat a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., amit a kivitelező már egy éve nem csinált meg. A gyors munkára azért volt szükség, hogy szép legyen a terület, s elkészüljön a hétvégi rózsafesztiválra.

A körforgalmat építő cég már egy éve nem volt képes ígéretéhez híven megcsinálni a terület kertészeti munkálatait, ezért a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. fejezte be a parkosítást. 600 négyzetméternyi területen teljes talajcserét végzett a cég, mivel az odavitt föld alkalmatlan volt kertészeti munkákra. Pótolták a tápanyagokat, kiépítették az öntözőrendszert, talajfedő fóliát helyeztek el, hogy megakadályozzák a föld gyors kiszáradását és a gyomnövények elszaporodását. A körforgalomba és a járdaszigetek mentén több mint 200 rózsatövet és 400 évelő növényt telepítettek.

Makrai László, a városi cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a szőregi rózsa hírnevét mint hungarikumot cége kiemelten kezeli, többek között ezért is telepítettek szőregi rózsákat a Móra Ferenc Múzeum környékére. “A körforgalomban végzett munka pedig azon lépések egyike, mellyel a cégünk megmutatja, hogy piaci körülmények közt is tud vállalni minőségi, kertépítészeti munkát” – tette hozzá.

szegedma.hu

Kapcsolódó anyagok

Műszaki átadás a szőregi körforgalomnál