Kivágnák a fákat is a Gyár utcánál, hogy be tudják zsúfolni a szűkös területre a tervezett hulladékudvart, amiről bár tavasszal szavaztatták a szőregieket, azok panaszait viszont, akiknek a háza közelébe építenék, nem hallották meg. Az ügyben összehívott utcafórumon a helybéliek nekiestek a körzet DK-s képviselőjének, és arra szólították fel Berkesi Ottót, hogy értük álljon ki, ne pedig a városvezetés álláspontját szajkózza. Az érintetteknek nem célja, de akár perre is mennek, nem szeretnének ugyanis a konyhaablakukból egy szemetes konténert nézegetni.

„Akkor hirdették meg a szavazást a hulladékudvarról, amikor már minden el volt döntve, hiszen rendelkezett engedélyekkel a város. Ne nézzen minket hülyének, mindent meg lehet szavaztatni” – többek között ezzel estek neki Szőreg DK-s önkormányzati képviselőjének, Berkesi Ottónak azok a felháborodott lakosok, akik a Magyar, Gyár és Palackozó utcák által határolt területre tervezett hulladékudvar ellen tiltakoznak, s ezért sajtótájékoztatót hirdettek, amire egyébként meg sem hívták a képviselőt. Szembesítették a politikust azzal is, hogy a választásokat többek között azzal az ígéretével nyerte meg, hogy az említett területen nem lesz sosem hulladékudvar. Kifogásolták, hogy az áprilisi szavazás előtt azzal kampányolt Berkesi, hogyha nemmel szavaznak a szőregiek, akkor sehol sem épül a városrészben hulladékudvar, vagyis ebből látszik, hogy a helyszín tekintetében már megszületett a döntés korábban anélkül, hogy azok érdekeit bárki képviselte volna, akiket ez közvetlenül érint.

Ebbe nem nyugodtak bele a lakosok, és felfogadták Szabó Bálintot, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjét, aki felkereste az önkormányzatot és a város tulajdonában álló Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-t is. „Sajnos azt tapasztaljuk, hogy az önkormányzati cégvezetés elutasító, vagyis nem szeretnének tárgyalni a kérdésről, mondván, hogy ez egy eldöntött ügy. Ha ilyen sokan tiltakoznak ez ellen, akkor ez nem lehet eldöntött ügy” – szögezte le a sajtótájékoztatónak meghirdetett utcafórumon Szabó. Hangsúlyozta, az érintetteknek nem célja az Európai Unió támogatásával tervezett beruházás megakadályozása, azt viszont nem szeretnék, hogy az adott helyen, vagyis a Magyar, a Gyár és a Palackozó utcák által határolt területen épüljön meg. „A városvezetés részéről ultimátumszerű zsarolás, hogy vagy itt valósítják meg a beruházást, vagy Szőreg ne is számítson erre. Ezt visszautasítjuk, meg kell vizsgálni az összes alternatív megoldást, és azt látjuk, hogy lenne is megfelelő helyszín, csak akarat és pénz is kellene hozzá, csak láthatóan erre nem akar energiát fordítani a városvezetés” – magyarázta Szabó Bálint.

Amikor épp nem letorkollták a lakosok Berkesi Ottót, arra emlékeztetett, hogy ő maga sosem támogatta a helyszínt a hulladékudvar létesítésére, de hangsúlyozta, nem szeméttelep épülne Szőregen, a hulladékudvarokban ugyanis csak bizonyos ideig tárolnak zárt konténerekben olyan anyagokat, amelyeknek egy része újrahasznosítható, vagyis még pénzt is termel a városnak. „Pillanatnyilag nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bármiről is tárgyaljunk, ugyanis az a helyzet állt elő, hogy vagy itt lesz Szőregen hulladékudvar vagy sehol” – szögezte le a Demokratikus Koalíció politikusa. Elmondta, felhívta mindenkinek a figyelmét arra a szavazás előtt, hogy vegyék figyelembe, miként döntenének a kérdésben, ha a házuk mellett építenének hulladékudvart. Hozzátette, elismeri a helybéliek azon jogát, hogy tiltakoznak a beruházás ellen, és azt kérte, tegyenek is meg mindent érdekeik érvényesítése érdekében, amit a jog megenged. Ezen a ponton megint nem tudta folytatni mondandóját Berkesi, mert ismét nekiestek a szőregiek, többek között azt vetve a szemére, hogy ő a körzet önkormányzati képviselője, így neki is ki kellene állnia az érintettekért. A DK-s politikus azzal védekezett, hogy olyan dolgot kérnek rajta most számon, ami nem rajta múlt, hiszen már az előző önkormányzati ciklusban megszületett a döntés, csak akkor nem nyert a város uniós forrást a megvalósításra.

„Mindenki arra hivatkozik, hogy ez ipari övezet, de az önkormányzat sorolta át azzá. Szét kell nézni, itt magánházak és társasház is van, ráadásul egy ilyen szűk helyre nem is tudom, hogy képzelték el, hogy hulladékudvart építenek. Hiába mondják, hogy csöndes, gondolja csak végig, milyen zaj és por lesz itt, ha építési törmeléket pakolnak egy fém konténerbe” – magyarázta Gyovai József. Hozzátette, mivel Újszegeden is kudarca fulladt a hulladékudvar építése, ha Szőregen megvalósul, akkor onnan is idejárnak majd a lakosok, ami jelentősen növelné a forgalmat. „Környékbeli lakosok és vállalkozók is ajánlottak fel telkeket, például a Kübekházi úton két helyen is, de ott a téglagyár, illetve a vasút mögött is lenne megfelelő helyszín. Ezek mindegyike sokkal ideálisabb lenne” – erről már Barna Zoltán nyilatkozott portálunknak. Elmondta, a közelben buszmegálló is van a Magyar utcában, így biztosan jó nagy dugó alakulni ki, amikor a konténereket szállítanák azon a tervezett új úton, aminek áldozatául esnének az utcában lévő fák is.

Szabó Bálint jogász portálunknak úgy értékelte, hogy cinikus az önkormányzati képviselő hozzáállása, amikor azt mondja, hogy el lehet menni a bíróságra. „Ez egy alapvető problémára irányítja rá a figyelmet, a városvezetés ugyanis ahelyett, hogy a tervezés folyamatába bevonná az érintetteket, helyettük eldönti, hogy mi legyen és ultimátumot ad, miközben azt hangoztatja, ha másként gondolkodik valaki, akkor az a közösség érdekével ellentétesen lép fel. Ez megengedhetetlen, és észre kellene venni Szegeden, hogy egyre több olyan helyi ügy van, ahol 50 vagy akár 200 helyi ember érdeke sérül, és ezek a kis közösségek sokasága lassan elér egy olyan kritikus tömeget, ami a szegedi városvezetést is meghátrálásra kényszeríti” – vélekedett Szabó Bálint. Megjegyezte, ezek az ügyek egyenként is megmutatják, hogy a városvezetés mennyire nem az itt élők érdekében politizál, pedig ezek hangsúlyozottan nem pártpolitikai kérdések, hanem egyszerűen emberi és tisztesség kérdése.

Arról szavaztak a szőregiek, amire tavaly ősz óta van jogerős építési engedély
Április 8-án szavazhattak arról a szőregi lakosok, hogy szeretnének-e hulladékudvart a Magyar és a Gyár utca kereszteződésébe, vagy pedig végleg lemondanak arról, hogy a városrészben létesüljön hulladékudvar. Akkor úgy látszott, a lassan két évtizede tartó vita végére pont kerülhet, amennyiben persze nyer az önkormányzat a pályázaton. Ahogy megírtuk, egy tucat helyszínt jelöltek ki a hulladékudvarnak, és már az előző ciklusban megvásárolta a város a Magyar, Palackozó és Gyár utcák által határolt területet, továbbá a terveztetésre és az engedélyeztetésre is milliókat költöttek eddig.Rózsavölgyi József Fidesz-L.É.T.-es önkormányzati képviselő akkor is és most is kiáll a beruházás mellett, mint mondta, erről évekkel ezelőtt kikérték a helybéliek véleményét, és 800 aláírást gyűjtöttek mindössze három nap alatt, amiből kiderült, hogy szeretné a lakosság a beruházást.

Tavasszal Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy a szőregi hulladékudvar megvalósításának előkészítése 2012-ben kezdődött meg. Az engedélyeztetési eljárás a szegedi önkormányzat jóváhagyását követően 2015 februárjában kezdődött, az építési engedély tavaly október végén emelkedett jogerőre. Leszögezte, hogy lakossági fórumokon teljes körűen tájékoztatták a szőregieket a hulladékudvar működési sajátosságairól, amelyek és a szegedi többi udvar tapasztalatai alapján egyértelműen bizonyítható, hogy a létesítménynek a környező ingatlanok vonatkozásában nincs értékcsökkentő hatása, és nincs környezetvédelmi kockázata. A tervezett fejlesztés megközelítően 50 millió forintból valósulhat várhatóan 2017 év elejére, amennyiben nyernek forrást a beruházásra.

Varga Anna, szegedma.hu

Borítókép: Fotó: Kovács Ferenc, szegedma.hu