Az újszentiváni lovasparkhoz, a tiszaszigeti Mélyponthoz, de akár a határon túlra is kényelmesen el lehet majd jutni biciklivel: márciusban már építik a Szőregtől Törökkanizsáig tartó kerékpárutat.

– Tavasztól őszig, amikor az idő is engedi, sokan kerekeznek át Tiszaszigetről Törökkanizsára vagy fordítva vásárolni ezt-azt, vagy egyszerűen csak kirándulni. A kerékpárút megépítése nemcsak biztonságosabbá teszi a közlekedést, hanem arra is ösztönzi az embereket, hogy minél többen válasszák a környezetkímélő közlekedési formát – mondta Bodó Imre. Tiszasziget polgármesterét a Szeged-Szőregtől Törökkanizsáig tartó kerékpárút építése miatt kérdeztük. A település vezetője kiemelte: az út kialakítása azért is fontos, mert összeköti majd a határ két oldalán élő közösségeket.

Újszentiván, Szeged, Tiszasziget és Törökkanizsa önkormányzata 2010-ben vissza nem térítendő támogatást nyert a kerékpárút építésére. A munkálatokat márciusban kezdik el. Az építkezés első fázisában, közel 440 millió forintból alakítják ki az utat a szőregi Szerb utcától Újszentivánon és Tiszaszigeten keresztül a község határáig, valamint Törökkanizsa belterületén. Ezzel várhatóan október végére végeznek. A második ütemben a kerékpárút hazai szakaszát az újszentiváni lovasparkhoz, a tiszaszigeti Mélypont Emlékhelyhez, a Peplár-tóhoz vezető leágazásokkal együtt a határátkelőhelyig hosszabbítják meg – összesen mintegy 466 millió forintból.

A települések 85 százalékos európai uniós támogatást kaptak, Újszentiván, Szeged és Tiszasziget további 10 százalékot a magyar államtól. A projekt nyitórendezvényét szerdán tartják Újszentivánon.

Bobkó Anna, delmagyar.hu