Nem a számlázási rendszer esetleges akadozása miatt nem kapunk csekket már ebben az évben az állami holdingtól, hanem az ünnepekre tekintettel, karácsony előtt ezzel kímélik a pénztárcánkat – tudtuk meg a köznyelvben csak ,,kukaholdingnak” nevezett NHKV-tól.

A második negyedéves számlákat megkapták a szegediek, de a következő csekket csak januárban kézbesíti a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), méghozzá a karácsonyra tekintettel – tájékoztatta lapunkat Csizmadia Tamás, az állami holding kommunikációs vezetője. A negyedik negyedéves fizetnivalóról szóló számla is csak jövőre landol a postaládákban, és azt is megtudtuk, hogy csúsztatott határidővel kell azt majd kiegyenlíteniük a lakosoknak.

– A számlázási rendszerünk üzemel, jövőre is negyedévente kap mindenki csekket, ebben nem lesz változás. Számos esetben a helyi szolgáltatótól hibás adatsorokat kaptunk, volt, ahol a név, a lakcím, vagy éppen az edényzet űrtartalma nem volt megfelelően megadva, s ezek egyeztetése hosszadalmas folyamat – magyarázta a szóvivő. Hozzátette, mivel az első és második negyedéves adatfeltöltés megtörtént, gyorsabbá vált az adategyeztetés, magyarán a számlák is pontosabban érkeznek a jövőben.

Csizmadia Tamás leszögezte, a közszolgáltatás folyamatos, és a szolgáltatási díjat megkapta tőlük a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nkft.

Másként látja ezt az önkormányzat, egy Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester nevével fémjelzett előterjesztésben az szerepel, hogy 350 millió forintos tagi kölcsönt szeretnének nyújtani a szegedi hulladékgazdálkodóknak, mivel év végén lejár az éven belüli bankszámla-hitelkeretük, illetve azt is írja, hogy elszámolási vitái vannak a társaságnak az NHKV Zrt.-vel. Erről a pénteki közgyűlésen dönthetnek.

Az állami holding kommunikációs vezetője lapunknak erre reagálva elmondta, a harmadik negyedéves szolgáltatási díjért Mikuláskor utaltak el 281 millió forintot, de egyéb jogcímeken is kapott forrásokat a szegedi cég, idén összességében több mint 2 milliárd 246 millió forintot, és lejárt tartozásuk nincs.

Varga Anna, delmagyar.hu

Borítókép: Illusztráció. Fotó: pixabay.com