A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. került szóba legtöbbször a közgyűlés Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának hétfő reggeli ülésén. A Modern Városok Program keretében elindulhat a Széchenyi tér rekonstrukciójának tervezése.

Újabb hitelfelvételre szorul a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft, ugyanis egy 2016 január 1-én életbe lépett jogszabály értelmében a munkát ténylegesen elvégző szegedi cég nem küldhet számlát a lakosságnak, így csak várhatnak arra, hogy Budapestről mikor kapják meg a nekik járó összegeket. Az állami központ késlekedése miatt az év első felében jórészt bankhitelből kellett fenntartani Szeged és a környék tíz településének hulladékszállítását, de ez a segítség is kevésnek bizonyult az önhibáján kívül nehéz helyzetbe került cég működésnek fenntartásához.

Szentgyörgyi Pál alpolgármester tájékoztatta a bizottságot arról, hogy idén csak az első negyedéves számlát küldte ki az állami kukaholding, és ennek is csak az 57 százalékát fizette ki a tényleges szolgáltatónak. Információi szerint más városokban is komoly gondot okoz a az állami beszedő cég körüli bizonytalanság. Egyelőre ugyanis nem működik az a számítógépes program, amely a cég alá vont 19 cég számlázási rendszerét hangolná össze. Póda Jenő képviselő szerint még idő kell ennek a rendszernek, hogy tökéletesen műkdjön. Szentgyörgyi szerint előbb a szoftvert kellett volna elkészíteni, aztán létrehozni az állami számlabeszedő céget.

Az most már biztos, hogy 150 milliárd forintos banki hitel nélkül működésképtelenné válna a Szegedi Hulladékgazdélkodási Nonprofit Kft., ugyanis szegedi szolgáltatónak már összesen 1 milliárd forinttal adós az állami központ. A cég ugyanis addig nem számlázhatja le az elvégzett munkát, amíg az állami kukaholding nem igazolja vissza a munka elvégzését. Ez Szentgyörgyi Pál szerint kimeríti a joggal való visszaélés esetét.

Változik a lomtalanítások rendszere a városban, ugyanis komoly gondot okoz a házak elé az adott napokon kihelyezett hulladék a helyi közlekedésben – főként a belvárosban -, illetve a „guberálók” megjelenése is ilyenkor problémákat okoz. Ezért javasolja azt a közgyűlésnek a szolgáltatást végző Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft, hogy térjenek át az úgynevezett házhoz menő lomtalanítási rendszerre. Ilyenkor megbeszélt időben megjelenik a szemetes autó az adott lakókörzetben, a helyiek pedig közvetlenül a lakásukból hordják le a lomokat a kocsihoz. Így azt is elkerüli a szolgáltató, hogy olyan szemetet kelljen elvinnie, amit egyébként nem lenne kötelessége.

Nagy Sándor alpolgármester beszámolt arról, hogy folynak az előkészületi munkálatok a Modern Városok Program beruházásaival kapcsolatban. A Széchenyi tér rekonstrukciós munkái kapcsán nemzetközi tervpályázatot írnának ki, míg elkészítenék a a kormány által támogatott gyalogos- és kerékpárhídhoz kötődő településszerkezeti terveket, melyek bekapcsolnák az átkelő forgalmát a város közlekedési vérkeringésébe.

szeged.hu

Borítókép: Illusztráció. Fotó: szeged.hu