Bár csütörtökön egy gyenge hidegfront hatására némileg enyhült a hőség, a következő napokban fokozódó kánikula miatt csütörtöktől hétfő éjfélig harmadfokú hőségriadót rendelt el az országos tiszti főorvos. A kánikula könnyebb elviselése érdekében a települések és a közszolgáltatók számos intézkedést vezettek be.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) csütörtökön több járásra a heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt adott ki elsőfokú riasztást. A meteorológia az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: csütörtökön napközben a Dunántúlon és Bács-Kiskun megyében helyenként kialakulhatnak zivatarok, amelyek során rövid idő alatt 20-30 milliméternél is több csapadék hullhat, a szél viharossá fokozódhat és jégeső is lehet. Egy-egy heves zivatar során, főképp a Dél-Dunántúlon és Bács-Kiskun megye délnyugati részén, akár 80 kilométer per óra feletti szél és nagyobb méretű jég sem kizárt.

Mint írták: csütörtökön a napi középhőmérséklet főként a déli, délnyugati országrészben alakul 25 fok felett. Pénteken az Északi-középhegység és az Alföld északkeleti része kivételével 25, 26 fok körüli középhőmérséklet várható.

Az országos tiszti főorvos is felhívta a figyelmet, hogy a következő napokban egyre melegebb időre kell számítani, a hétvégén és jövő hét elején tetőzik a hőség.

Az országos tiszti főorvos a hőségriadó elrendelésével összefüggésben felhívja az egészségügyi szolgáltatók, a közüzemi szolgáltatók, a vállalkozások, az önkormányzatok figyelmét arra, hogy tegyék meg a hőség esetén szükséges intézkedéseket.

A Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. Siófokon a rendőrségen, a Fő téren és a cég ügyfélfogadó irodájában csapvíz-adagoló készülékeket helyezett ki. Emellett a városban további két ivókút rendeltetésszerű működését is figyelemmel kísérik, a víztorony, illetve a katolikus templom közelében, azokra táblákkal hívják fel a figyelmet. A társaság közleményében azt írta, hogy a folyadékhiány okozta tünetek megelőzésére a legjobb megoldás az egészséges csapvíz fogyasztása.

Pest megyében Budaörsön a Templom téren, a polgármesteri hivatal mellett és a buszvégállomáson osztanak ásványvizet. Mindhárom ponton árnyékos ülőhelyeket alakítottak ki, de a város szélén elhelyezkedő nagy hipermarketekben, illetve az önkormányzat légkondicionált aulájában is hűsölhetnek az emberek.

Bács-Kiskun megyében csaknem száz helyen klimatizált helyiségekbe térhetnek be azok az emberek, akik átmenetileg egy kis frissítésre szorulnak. A helyiségek listája a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján elérhető. A listán áruházak, polgármesteri hivatalok, orvosi rendelők és művelődési központok szerepelnek, feltüntetve azt is, hogy hány embert képesek befogadni. Több olyan bevásárlóközpont is van a listán, amelyik ezer embert is képes egyidőben befogadni.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyíregyházán egyelőre nem volt szükség a hőséget enyhítő intézkedésekre. Rendes Sándor, a városháza szóvivője az MTI-nek elmondta, nyár eleje óta folyamatosan működnek a Kossuth téren felállított párakapuk, ahol reggel nyolc és este nyolc között bármikor felfrissülhetnek a járókelők. Közlése szerint a nyírségi megyeszékhelyen egyelőre nem tapasztalható kánikulai meleg, de ha a következő napokban emelkedik a levegő hőmérséklete, akkor a belváros több pontján hideg ásványvíz osztását kezdik meg a lakosság számára.

A borsodi megyeszékhelyen, Miskolcon elsősorban a légkondicionálóval felszerelt autóbuszait állította forgalomba csütörtökön a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. A társaság ennek kapcsán arra is kitért, hogy rövid távú céljaik között szerepel a járműpark megújítása, az újonnan beszerzendő autóbuszok mindegyike klímás lesz.

A MÁV a nagy meleg miatt a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal egy szakaszán csütörtök 11 és 19 óra között sebességkorlátozást vezetett be. Ezért a nap folyamán itt jelentős késéssel közlekednek a vonatok.

A vasúttársaság a budapesti fejpályaudvaron és további 12 vidéki állomáson palackozott vizet biztosít az utasoknak, ezzel együtt az utasokat arra kérik, hogy elegendő mennyiségű folyadékkal készüljenek az utazásra.

MTI /szegedma.hu