Felgyújtották a gyűjtőszigetet: több mint 5 milliós kárt okoztak idén a vandálok

Megint felgyújtották a Hargitai utcai hulladékgyűjtő szigetet. Rongálók és vadlerakók ellen kamerákat szerelnek fel. Azt is felmérik, hol lehetne Újszegeden és Szőregen hulladékudvar.

Ismeretlen tettesek a napokban felgyújtották Újszegeden a Hargitai utcai szelektívhulladék-gyűjtő szigetet. A három, földbe süllyesztett műanyag henger közül a legnagyobb teljesen megsemmisült – ebbe hordják a környékbeliek a papírt. Az üzemeltető Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. markolóval eltávolította a maradványokat, a helyüket egyelőre betemették. A mellette lévő üveggyűjtő is használhatatlanná vált: megolvadt. A környezetgazdák ezt a hengert lezárták. Jelenleg a sziget egyetlen gyűjtőedénye fogad hulladékot, műanyagot és fémet. Makrai László, az önkormányzati cég ügyvezető igazgatója elmondta: feljelentést tettek a rendőrségen. Az edények pótlásáról és a gyűjtősziget helyreállításáról gondoskodnak. Mostani káruk meghaladja az 1 millió forintot. Amíg az új edények megérkeznek, ideiglenes megoldásról gondoskodnak. Mivel a vandálok a cégnek – és ezzel a városnak – évente csak a földbe ágyazott „kukák” rongálásával több mint 5 millió kárt okoznak, elhatározták, hogy a gyűjtőszigeteket biztonsági kamerákkal szerelik fel. A figyelőrendszertől azt várják, hogy visszaszorítja a rongálásokat, és eredményesebb lesz a tettesek felderítése.

A környezetgazdálkodás összesen 96 szelektív gyűjtőszigetet üzemeltet, ebből 57-et Szegeden. A Hargitai utcai edényeket egy éve kellett cserélni, akkor is gyújtogatóknak estek áldozatul. Idén az újszegedin kívül 6 szigetet tettek tönkre a rongálók. Szegeden a Csongrádi sugárútit szétverték, a Csanádi, a Csaba, a Béla, valamint az Ág utcai gyűjtőket felgyújtották, és ugyancsak a tűz martalékává vált Domaszéken az Árpád utcai sziget.

Az új kamerarendszer segíthet a vadlerakókat is elriasztani. Makrai László szerint ugyanis sok gyűjtőszigetre hordanak a környékbeliek illegálisan kommunális hulladékot, sittet, lomot. A Hargitai utcai hengerek körül – a tiltó feliratok ellenére – nap mint nap szeméthegyek tornyosulnak, a környezetgazdák a lakosság panaszai alapján hetente kétszer kénytelenek elszállítani a szemetet és feltakarítani. Az igazgató hangsúlyozta: megoldást a hulladékudvar jelentene. Az uniós támogatással megvalósult regionális hulladékgazdálkodási programban azonban Újszegeden – városrendezési szabályok miatt – nem lehetett ilyet építeni. A szomszédos Szőregen, a Szerb utcában pedig lakossági tiltakozás hiúsította meg a kialakítását. Emiatt az újszegedieknek és a szőregieknek a bontási törmeléket, lomot Újszentivánra vagy a szegedi Vértói útra kell utaztatniuk. Így sokan inkább az illegális lerakást választják. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. újból vizsgálja, hova lehetne hulladékudvart telepíteni ezekben a városrészekben. Mivel a hulladékgazdálkodási program két éve lezárult, erre már nincs uniós támogatás, a cégnek több millió forintos kiadást jelentene.

Dombai Tünde, delmagyar.hu

 Facebook hozzászólások

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.
2012. május
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Hirdetés
Szőregi pillanat
Szőregi Rózsaünnep 2002
Időjárás
Szombat Vasárnap
It is forcast to be Részben felhős at 11:00 PM CEST on May 19, 2012
Részben felhős
23°/10°
It is forcast to be Részben felhős at 11:00 PM CEST on May 20, 2012
Részben felhős
26°/14°
        Google PageRank  Magyar Honlap Linkek  Creative Commons Licenc