Farsangi fánksütés a Szőregi Baráti Társaságnál

szegedma.hu  2017.02.11

Február 10-én, a Faluházban gyűlt össze a Szőregi Baráti Társaság tagsága, hogy egy vidám farsangi fánksütés alkalmával együtt búcsúztassák el a telet.

Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket, és beszélt a farsangi ünnepkörről, a hozzá kapcsolható szokásokról is. Az előadásból a közönség megtudhatta, hogy a Vízkereszttől Húshagyókeddig terjedő időszakot tekintjük farsangnak, mely ennek ellenére nem egyházi ünnep. A hozzá köthető bujaságot, mulatozást az egyház ugyanis elítélte, sőt, a kereszténység előtti időkben tiltottak is voltak a farsangi összejövetelek. A „farsang farka” kifejezés többek számára ismerős volt: ez az időszak csúcspontja, a karneválok ideje. Számos híres karneválról szó esett, úgy, mint a riói vagy velencei, Magyarországon a farsang legnevezetesebb eseménye pedig a mohácsi busójárás. Az ünnep alatt sok esküvőt tartottak a mulatozás jegyében, azonban a télbúcsúztatót „követő” nagyböjti időszakban már nem.

Fotó: szegedma.hu

Az előadás után Rózsavölgyi József beszámolt az aznapi Közgyűlés eredményéről is, miszerint Szeged 51 milliárd forint összeggel gazdálkodhat az idén. Orbán Viktor miniszterelnök január végi látogatásakor 70 milliárd forintnyi fejlesztést hozott a városnak, melyet a képviselő úr ezúton is hálával köszönt meg miniszterelnöknek és a kormánynak. Ennek jegyében megépülhet a Déli Tisza híd, az új uszoda, a Szegedet Debrecennel összekötő kétpályás autópálya és az ipari létesítményeket is tovább lehet fejleszteni.

Az összejövetel vidám beszélgetéssel zárult. A finom fánkért külön köszönet illeti Csiszár Jánost és feleségét, Ágikát. A tagság legközelebb az 1848/49-es forradalom- és szabadságharc évfordulójáról fog megemlékezni. A tavasz folyamán terveznek látogatást tenni a hódmezővásárhelyi Emlékpontban, és a hagyományoknak megfelelően megrendezik a Mályva téri Majálist is.

szegedma.hu

Hozzászólások

Hirdetés

2017. július

Ke Sze Csü Szo Va
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

120 éves a szőregi rózsatő

Szőregi pillanat-kép

dsc08670

Hirdetés

Időjárás

Derült
Vasárnap 07/23 10%
Derült
Túlnyomóan derült. A legalacsonyabb hőmérséklet 19°C.
Zivatar valószínű
Holnap 07/24 40%
Zivatar valószínű
Délután kialakuló zivatarok. A legmagasabb hőmérséklet 34°C. Szélerősség NyDNy 10 és 15 km/h közötti. Eső valószínűsége 40%.
Zivatar valószínű
Kedd 07/25 80%
Zivatar valószínű
Délelőtti zivatarokkal. A legmagasabb hőmérséklet 25°C. Szélerősség ÉNy 15 és 25 km/h közötti. Eső valószínűsége 80%.