Egyre többen szeretnének Szegeden is ingyenesen tűzifát kapni az önkormányzattól. A legtöbben a főként romák lakta településrészekről jelentkeztek. Akit támogatnak, október végéig megkapja a tüzelőt.

A tavalyinál többen szeretnének szociális tűzifához jutni Szegeden – derült ki a polgármesteri hivatal humán közszolgáltatási irodájához érkezett kérelmek számából.

A rászorulók augusztus végéig igényelhettek abból az összesen 13 millió forint értékű tűzifából, amelyet a polgármesteri hivatal hirdetett meg szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű családok számára. Egy háztartás egy alkalommal kaphat egy erdei köbméter tűzifát. Az pályázhatott, aki idén bármilyen rendszeres vagy eseti települési támogatásban, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, illetve a kistérségi társulás szociális intézményében Szegeden személyes gondoskodást nyújtó szociális vagy gyermekjóléti étkeztetésben, házi segítségnyújtásban, családsegítésben, gyermekjóléti szolgáltatásban részesült.

A tűzifával fűtő kiskundorozsmai és móravárosi szegregátumban lévő háztartásokból érkezett idén a legtöbb kérelem, akik saját jogcímen is pályázhattak – tudtuk meg Novkov Veszelinkától, a humán közszolgáltatási iroda vezetőjétől. A főként romák lakta részeken a cigány nemzetiségi önkormányzattal együttműködve mérték fel az igényeket. Emellett tápai, szőregi, dorozsmai és alsóvárosi családoknak lenne szükségük a szociális tűzifára.

Még folyik a kérelmek feldolgozása és a jogosultság ellenőrzése a családsegítő szolgálat segítségével. A rászorultság mértéke alapján döntenek arról, hová kerülhet a Dalerd Zrt. erdeiből származó szociális tűzifa, az igények ugyanis jóval meghaladják a lehetőségeket. Hivatalosan a közgyűlés szociális bizottsága dönt a jogosultak köréről hétfői ülésén, akiket ezután értesítenek – mondta el az irodavezető. A egy erdei köbméter tűzifát – ami 1,7 köbméternek felel meg – október végéig eljuttatja a leginkább rászorulókhoz az önkormányzat. Ezzel nagyjából egy hónapig tudnak fűteni.

Az idei a harmadik év, amikor szociális tűzifára lehet pályázni az önkormányzatnál. Mivel az ötezer főnél nagyobb lélekszámú települések állami forrást erre nem igényelhetnek, a program költségeit – amelyre tavaly még csak 9,5 milliót fordítottak – a város állja.

T.R., delmagyar.hu

Borítókép: Fotó: delmagyar.hu