Belátható időn belül eltűnhet Szőreg szégyenfoltja, a település határát elborító szemétlerakó. A vadlerakó telep mellett hulladékudvar épül: az odavezető út építésére már megszavazta a pénzt az önkormányzat. A „feketén” szemetelőket állandó ellenőrzéssel riasztják el a környékről.

Évek óta mind szélesebb hullámokban nyaldossa Szőreg nyugati „partjait” a Budzsákerdő szélén terebélyesedő szeméttenger. A vadlerakón több ezer köbméter ipari hulladék, csomagolóanyag és háztartási szemét halmozódott föl – annak ellenére, hogy a településrészen rendszeresen összegyűjtik a kapuk elé tett hulladékot a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. kukaautói.

A világvége hangulatot idéző, szélesen növekvő szemétdomb nyaranta orrfacsaró szagfelhőket ereget – a környékbeliek nem kis bosszúságára.

Tóth Csaba önkormányzati képviselő évek óta szorgalmazza egy hulladékudvar megépítését. Kertvárosi körzetben mindig keletkezik olyan szemét is, ami nem fér a gyűjtőedénybe. A környék szigorú ellenőrzésével pedig elriaszthatnák az erdőszélre titokban vegyszeres dobozokat, használt akkumulátorokat borító környezetszennyezőket is.

A hulladékudvar megépítése azért késett, mert nem találtak megfelelő telephelyet. Hol a kiválasztott terület közelében lakók tiltakoztak, hol pedig valamely szakhatóság mondott nemet az elképzelésre. A legfrissebb terv szerint éppen a vadlerakó mellé, az egykori dögkút helyére kerülne hulladékudvar, amelynek működéséhez viszont odavezető út, valamint víz és villany is szükséges. Tóth Csaba jó hírrel szolgált: a vasúti átjárónál véget érő, szilárd burkolatú utat önkormányzati forrásból építik tovább: a mintegy 300 méteres útszakasz 6 millió forintos költségét a nemrégiben megszavazott költségvetésből fedezik. A víz és az áram bevezetése viszont tömérdek pénzbe kerülne. A terv azonban mégsem bukhat el a megvalósítás küszöbén: a „gordiuszi csomó” úgy vágható át, hogy az udvar kiszolgáló helyiségét a vasúti átjáróhoz közeli, az egykori pályamester házikójában rendezik be. Az átalakítás tervei a szegedi polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodáján készülnek. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat jóváhagyása után már kezdődhet is a szerb nevű Budzsák-erdő (budzsák: szeglet) melletti hulladékudvar építése.

Nyilas Péter, Délmagyarország

Borítókép: Tóth Csaba képviselő a pályamesteri házikónál, amelyet a hulladékudvar fogadóépületévé alakítanának át. Fotó: Schmidt Andrea, Délmagyarország