Száznegyven esztendővel ezelőtt, 1879. március 12-én éjjel két órakor tört rá Szegedre a pusztító árvíz. Az évfordulóra készült el Szeged Megyei Jogú Város támogatásával a „Szeged szebb lesz, mint volt…” vetítettképes előadás, amelyet egy úgynevezett audiovizuális gömbben mutattak be az alkotók.

– Amikor tavaly nyáron Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata felkért, hogy a 140. évfordulóra találjunk ki valamit, akkor úgy gondoltam, hogy az árvíz megjelenítése ebben a zárt térben, hang és fényhatással kellően tudja érzékeltetni azt a hatást, hogy mit élhettek át 1879-ben az emberek – elevenítette fel Hajdú Géza, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója az előadás „születését”.

Az ötlettől a megvalósulásig közel fél év telt el. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a vetített képes előadás összeálljon. A premierre a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskolában került sor március 11-én.

– Az előadás méltó nyitórendezvénye egy szegedi árvízi rendezvénysorozatnak, de a szőregi Művelődési Háznak nincsen olyan helyisége, ahova befért volna az audiovizuális gömb, így jött szóba a Kossuth Lajos Általános Iskola. Nagyon örülök neki, hogy az előadás Szőregre kerülhetett és ma közel 400 diák nézhette meg – mondta el Szekeres Sándor, a Tömörkény István Művelődési Ház igazgatója.

–Az iskolában mi is foglalkozunk a 140 éves évfordulóval történelemórán, földrajzórán és egyéb eseményeken, ez az egész összeállítás egy fantasztikus újdonság. Ez a fajta összefoglalás nagyon sok ismeretet nyújtott nekünk is. Nagyon hálásak vagyunk Hajdú Gézának és Szekeres Sándornak, hogy ez a lehetőség ide jött először hozzánk – foglalta össze a látottakat Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatónője.

A vetítettképes előadást a tervek szerint Szeged számos intézményében, rendezvényeken fogják bemutatni az alkotók.

a Heti Közélet riportja nyomán

A Heti Közélet teljes riportja

https://youtu.be/LWQ6Z0-tuQ0

szoreg.hu képtár