Aki a virágot szereti… nemcsak pécsi lehet

László Márta, eletforma.hu  2017.05.27

A rózsa lesz az idei Dísznövény Kiállítás kiemelt növénye Pécsett, a Botanikus Kertben, amit több egyesület és cég is képvisel, így a szőregi Rózsahölgyek Rendje, valamint a Magyar Rózsatársaság lelkes képviselői mellett budapesti, szegedi és kecskeméti cégek is bemutatkoznak. A kiállítás alatt érdekes előadásokat is meghallgathatnak az érdeklődők például a magyar nemesítésű rózsafajtákról.

Az eddigi évekhez képest több kiállító mutatkozik be az ország minden részéről, sőt van, aki Spanyolországból hozza el gazdag növénykínálatát.

A kis- és nagytermelők a növények szinte teljes választékát képviselik: az egynyári és évelő növények mellett cserjéket és fákat, szobanövényeket, különleges mediterrán és trópusi dézsás növényeket, gyógy- és fűszernövényeket, húsevő-rovaremésztő növényeket, kaktuszokat és pozsgásokat, valamint orchideákat lehet majd vásárolni. A növények mellett több bioterméket is tudnak vásárolni a látogatók. Így fűszereket, teaféléket, mézes termékeket, kézműves szörpöket és lekvárokat, kézi szappanokat, illóolajokat, tejtermékeket és aszalt gyümölcsöket.

Fotó: Rózsahölgyek Rendje Egyesület

Az Európai Növénytudományi Társaság (EPSO) égisze alatt megrendezik a nemzetközi „Fascination of Plants Day”-t, vagyis a Növények Napját. A kezdeményezés célja, hogy az emberek figyelmét ráirányítsa a növényeknek a természetben és a mindennapi életünkben betöltött alapvető szerepére és hangsúlyozza a növénytudományok jelentőségét a környezetmegőrzés és a fenntartható gazdasági fejlődés összhangjának megteremtésében.

A Növények Napja alkalmából az idén 25 éves Természettudományi Kar támogatásával megvalósuló rendezvényen a Növénybiológia Tanszék munkatársai előadásokkal, mikroszkóp- és műszerbemutatóval, ismeretterjesztő játékkal várják a gyerekeket és az érdeklődő felnőtteket május 28-án, vasárnap 10 és 16 óra között, a PTE Botanikus Kert hagyományos növényvásárának második napján. A programok a növényvásár belépő jegyeivel látogathatóak 2017. május 27-28-án 10-től 18 óráig.

A kiállítókról és a programokról részletesebben a botanikuskert.pte.hu honlapon olvashatnak. Aki a kiállításra valamilyen okból nem tud ellátogatni, az hétfőtől szombatig, reggel 6-tól sötétedésig megtekintheti a parkot, illetve hétköznapokon 7-15 óráig belépőjegy ellenében az üvegházakat is.

László Márta, eletforma.hu

Hozzászólások

Szőreg választ 2018

Szőreg választ 2018

Hirdetés

2018. február

Ke Sze Csü Szo Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28        

120 éves a szőregi rózsatő

Szőregi pillanat-kép

20090226-11

Hirdetés

Időjárás

Hózápor
Ma 02/25 40%
Hózápor
Délelőtt hózáporok. Nagyon hideg. A legmagasabb hőmérséklet -2°C. Szélerősség ÉÉK 15 és 30 km/h közötti. A hó valószínűsége 30%.
Borús
Holnap 02/26 0%
Borús
Felhős. Nagyon hideg. A legmagasabb hőmérséklet -1°C. Szélerősség ÉK 15 és 30 km/h közötti.
Hózápor
Kedd 02/27 40%
Hózápor
Délelőtt hózáporok. A legmagasabb hőmérséklet -4°C. Szélerősség ÉÉK 15 és 25 km/h közötti. A hó valószínűsége 40%. A hóréteg vastagsága nem éri el a(z) 2 cm-t.