Adókedvezményt is kaphatnak a hungarikumok

Reklámkedvezmény mellett adókedvezményt is kaphat a jövőben az, aki hungarikumot állít elő, illetve forgalmaz – tudta meg az MTI Hírcentrum.

Adókedvezményt is kaphat, aki hungarikumot állít elő, illetve forgalmaz. Az MTI Hírcentrum információi szerint ez is szerepel a hungarikumtörvényhez kapcsolódó rendeletben, amelynek részleteit ma ismerteti a vidékfejlesztési miniszter. A hungarikumtörvényről tavasszal dönthet az országgyűlés – hangzott el az m1 Híradójában.

Azért lobbiznak a szikvízgyártók, hogy a szódavíz is hungarikum legyen.

Nagyon fontos, hogy azok akik jellegzetesen magyar termékeket, hungarikumokot állítanak elő, kapjanak valami fajta támogatást, például egy közös marketinglehetőséget – mondta Deák László kisvállalkozó.

Az MTI Hírcentrum információi szerint nem kizárt, hogy reklámkedvezményt mellett adókedvezményt is kaphat az a jövőben aki hungarikumot állít elő, illetve forgalmaz. Az elmúlt év végén benyújtott törvényjavaslat szerint a jövőben minden megyében létrehoznának egy olyan szervezetet, amely azonosítaná és rendszerezné a nemzeti értékeket egy úgynevezett értéktárba, majd a Hungarikum Bizottság választaná ki ezek közül a hungarikumokat, amelyek külön védjegyet is kapnának.

A szaktárca szerint a hungarikumoknak minősülő termékek előállítása kis- és közepes vállalkozások beindítását is elősegítheti, és hosszabb távon javíthatja a vállalkozások versenyképességét. A cél az, hogy minél több vállalkozás viselje a hungarikumot tanúsító védjegyet. Korábban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az m1 Híradójának azt mondta, hogy a hungarikumok a nemzeti tudat részei és ezért védelemre szorulnak.

A hungarikumok a nemzettudat részei, büszkeségünk tárgyát képező dolgok, és mint ilyen érték, védelemre szorulnak, többek között azért is, hogy amit magunkénak érzünk, az tényleg egyfajta értéktárba rögzítve legyen – fogalmazott az agrárminiszter.

A parlament várható a márciusban kezdődő tavaszi ülésszakon fogadja el a törvényjavaslatot. A törvény a megszavazásától számított harmadik hónap első napján lépne életbe, és attól számított egy éven belül létre kellene hozni a hungarikumok gyűjteményét.

m1 Híradó / hirado.hu

 Facebook hozzászólások

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.
2012. február
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29        
Hirdetés
Szőregi pillanat
Szőregi csata 2004
Időjárás
Szerda Csütörtök
It is forcast to be Részben felhős at 10:00 PM CET on February 22, 2012
Részben felhős
3°/-13°
It is forcast to be Köd at 10:00 PM CET on February 23, 2012
Köd
1°/-2°
        Google PageRank  Magyar Honlap Linkek  Creative Commons Licenc