Többéves problémát szeretne orvosolni az önkormányzat a Szőregi úton, hiszen egyre több panasz merül fel az ott élők részéről. Joób Márton képviselő szerint sem helytálló a házfalak repedezése.

Csörög rovatunkhoz érkezett egy olvasói panasz, miszerint a 2012-ben, a Szőregi úton megépült körforgalom miatt megromlott az ott lakók életminősége. A sár a kertekbe ömlik, a házfalak repednek, sőt, ha az autók kisodródnak, a házaknak csapódhatnak. A környékbeliek szerint a helyzet javításáért semmit sem tesz az önkormányzat. A problémával kapcsolatban megkerestük az érintett választókerület önkormányzati képviselőjét, aki kérdésünkre elmondta, az ügy kapcsán érkezett már hozzá megkeresés, azonban az olvasó által elmondottak nem felelnek meg a valóságnak.

– Az autók kisodródásának megakadályozása érdekében szabályos szalagkorlát épült ki, emellett a sár ömlése is nehezen képzelhető el, hiszen az érintett úttest és a házak között van egy rézsű, egy szervizút, egy zöldfelület és egy járda is. Fasor korábban sem volt a házak előtt, csupán 2-3 tujáról beszélhetünk

– osztotta meg a részleteket Joób Márton, hozzátéve, az valóban igaz, hogy a körforgalom rézsűje meredek, és emiatt esős időben már előfordult, hogy a szervizútra a víz mosott le földet, de ezt a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szakemberei kezelték.

Megtudtuk, több megoldási javaslattal is éltek már, többek között támfalépítési tervvel, de a terület – mind az út, mind a rézsű – hivatalos kezelője, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nem engedélyezte.

– A probléma megoldása nem egyszerű, hiszen a körforgalom a 43-as főút része, így nem a szegedi önkormányzat, hanem az állam hatáskörébe tartozik. Ennek ellenére a megoldás érdekében többször egyeztettünk már a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel

– fogalmazott Joób Márton.

A képviselő azt is elárulta, a fennálló zaj- és rezgésproblémák hatósági kivizsgálása, valamint egy zajvédelmi fal létesítése érdekében aláírásgyűjtést indítanak, ehhez a lakosság segítségét és támogatását kérik.

K. A. R., delmagyar.hu

Borítókép: Nagy a torlódás a Szőregi úton a délutáni csúcsban. A CBA előtti körforgalom miatt több száz méteres a kocsisor a város felől. Fotó: Karnok Csaba, delmagyar.hu