Újabb szegedi céget találtak

A határértéken felül tartalmaz aflatoxint a szőregi Rubin Kft. paprikája – derült ki az országos tiszti főorvos tegnapi sajtótájékoztatóján. Az országban összesen öt, Szegeden már két cég paprikájától bizonyosodott be, hogy mérgező.

A már ismert három cégen túl még két vállalat, a tiszaalpári Naturalpár Kft. és a szegedi Rubin Parpikafeldolgozó Kft. fűszerpaprikája tartalmaz a megengedettnél több mikotoxint – jelentette be Bujdosó László országos tiszti főorvos tegnap Budapesten. A két újabb pozitív mintával a vétkes cégek száma ötre emelkedett. Mint mondotta, az egy héttel ezelőtt kirobbant paprikabotrány óta lefolytatott további vizsgálatok során az derült ki, hogy további négy cég termékei tartalmaznak mikotoxinokat, de csak kettő esetében magasabb a határértéknél az úgynevezett gombaméreg, az aflatoxin. A két cég egyike a Rubin. A tiszti főorvos nem kívánta elárulni azon másik két cég nevét, amelyek termékei határérték alatti aflatoxint tartalmaztak.

Mind a négy cégnél vizsgálják, mekkora lehetett az import paprika bekeverés előtti szennyezőanyag tartalma, ugyanis az uniós szabályok szerint határérték feletti szennyezettségű anyagot hígítással nem lehet határérték alattivá változtatni. Bujdosó László elmondta: a már ismert három cég, a Kalocsai Fűszerpaprika Rt., a Szegedi Paprika Rt., valamint a Sükösdi Házi Pirospaprika Kft. esetében a további vizsgálatok során újabb termékekről bizonyosodott be, hogy károsanyag-tartalmuk meghaladja a határértéket. Az ÁNTSZ honlapján a forgalomba hozható és fogyasztható fűszerpaprika-őrlemények száma már elérte a hatvanat.

Bujdosó László szerint egyre erősebb az ÁNTSZ azon meggyőződése, hogy helyesen döntöttek, amikor bevonták az összes paprikát az üzletek és áruházak polcairól. Tegnap kerestük telefonon a Rubin Kft. vezetőit is, ám nem kívántak lapunknak nyilatkozni.

Fekete Klára
Délmagyarország Online, 2004. november 4.