Megszépült a szőregi templombelső
Befejeződött a szőregi Alexandriai Szent Katalin templom belső rekonstrukciója. A fél évig felállványozott épületre 19 millió forintot költöttek. Húsvét után restaurálták a főoltárt, illetve új szembemiséző oltár is került a templomba.
Kútba eshet a szegedi belvízprogram
A kormányzat megváltoztatta a víziközmű-törvényt: csapadékvíz-elvezetésre nem költhet a város. 8 év alatt 7 milliárd forint jutna 12 városrész 304 utcájának belvízhálózatára.
Új menetrendtervet készített a Tisza Volán
„Amit ember csinált, azt vissza is tudja csinálni” – vallja Kalmár Ferenc városüzemeltetési tanácsnok az 1 hónapja életbe lépett és a szegedi utasok körében nagy elégedetlenséget kiváltó új buszmenetrendről. A Tisza Volán szakemberei új javaslatot készítettek és küldenek az önkormányzathoz.
Iskolalátogatás – lóháton
Lovas roadshow-t szervezett Solymosi Annamária. Az újszentiváni Happyriders lovasiskola oktatója és tanítványai szegedi általános iskolákba ügetnek el. A program célja, hogy minél több kisdiákkal megismertessék a lovas élményt. A rendezvény első állomása pénteken a Szőregi Általános Iskola volt.
A kistérség bezárta, a város kinyitja
Három bezárt nyugdíjasklub épületét visszakapja a város. A szőregi intézmény az ottani művelődési házhoz tartozik majd.
Szúnyogirtás Szegeden: tavaly ˝szinte ingyen˝ volt
Szegeden napokon belül elkezdik irtani a csípőszúnyog lárváit a városi és város környéki vizekből. A módszer tavaly bevált, idén is ugyanúgy csinálják.
Már messziről is látható Szőregen a Rohonyi-kereszt
Ebben az évben már másodjára fogtak neki helyi lakosok Szőregen a Rohonyi-dombon lévő öreg temető kitakarításához. A 12. századi kápolna romjának a környezetét a helyi képviselő segítségével szeretnének a szőregiek a közeljövőben felújítani.
Közvetlen járatot akarnak a Marsra
Aláírást gyűjtenek a szőregiek, mert szerintük elfogadhatatlanul megnehezült a közlekedésük. Szombat délutántól hétfő hajnalig ugyanis nem tudnak közvetlen busszal a Mars térre utazni.
Birinyi: Több sebből vérzik a hungarikumtörvény
Változtatásokra szorul az április elején elfogadott hungarikumtörvény a parlament hungarikum munkabizottságának szakmai vezetője szerint. Birinyi József úgy látja, hiba volt a vidékfejlesztési tárca alá rendelni, hiszen így a szellemi értékek háttérbe szorulhatnak.
Több pénzt kap a nagyobb választókerület
Szőreg 8 milliós képviselői keretet, a belvárosi egyes körzet 3 millió 290 ezer forintot kap – így döntött a pénzügyi bizottság pénteken. A környezetgazdálkodási kft. javaslatát fogadták el, amely a terület nagysága alapján számolt.








