Kissé megkésve, de jobb, mint soha, az idén is megrendeztük a szokásos évi szüreti bálunkat.

Balázs István, a klub elnöke üdvözölte a megjelenteket és minden kedves vendéget. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő urat, és egyben felkérte, hogy nyissa meg a Bált, valamint adja át az ajándék DVD-ket.

A megnyitó elején műsorral kedveskedtünk a vendégeknek, melyet a földeáki Bazsarózsa Népdalkör, a maroslelei Őszirózsa Népdalkör, valamint a házigazda Sárgarózsa Népdalkör előadása tett színesebbé.

A műsor után előkerültek a szüreti bál kellékei, melyek nagy tetszést arattak a jelenlévő földeáki, makói, maroslelei, sándorfalvai, és tiszaszigeti nyugdíjas klubok tagjai, a hódmezővásárhelyi Aranykalász Népdalkör, a Dankó Pista Nótakórus, és az Alsóvárosi Menyecske Kórus képviselői körében. Mintegy száz tolvaj rohamozta meg a kiállított szüretelni valót. Dolgoztak a csőszök is, pedig ki lett jelentve, hogy akit elfognak, azt megbüntetik. Nem törődve a veszéllyel ment a munka, csábította a sok szép gyümölcs a vendégeket. A sikeres aratás után, – mert mindent learattak a kedves vendégek – jött a finom vacsora, amit most is a deszki Jóbarátság Csárda készített és tálalt, és melyet jóízűen fogyasztott a szüretelésben megfáradt közönség. Vacsora után, bor, sütemény ásványvíz, kávé – ki mit óhajtott – persze Jenei Józsi sem felejtette el húzni a talpalávalót, amit nem hagytak figyelmen kívül, ropták a táncot és még énekeltek is közben, egyre magasabbra emelkedett a hangulat, igazi szüreti bált varázsoltunk a szőregi Tömörkény István Művelődési Házba. Szeretném megköszönni Ágó Rita igazgatónőnek, hogy mindezt lehetővé tette számunkra, hogy igazán jól érezhettük magunkat.

Most már a táncban is fáradó ezüsthajú időskorúak, főleg a vidékiek elkezdtek készülődni, mert indult a buszuk. Így ért véget a szőregi szüreti bál, elköszöntek a vendégek, megköszönték a szíves vendéglátást, jól érezték magukat, s jövőre is szívesen eljönnek!

Balázs István, Szőregi Regélő, 2014. január