Szép évfordulóhoz ért el a szőregi nyugdíjas mozgalom. Az első klubbot 1977. október 13-án alapították meg. 35 ember fogott össze, hogy az időseket összefogja és havonta kétszer baráti beszélgetés, közös főzés, előadások tartásával kulturált találkozókat szervezzenek. Az első elnöke Vörös Mihály volt 1984-ig. Utána sorrendben Farkas Mihályné, Horvát Antalné, Balázs István, Molnár János, Szőnyi Jánosné vezette az egyesületet.

A program egyre bővült, zenés tánccal, színházlátogatás, gyógyfürdő látogatás, országjáró túrák, de volt külföldi kirándulás is.

Az ünneplést október 26-án tartottuk. A műsort az Alsóvárosi Nyugdíjas Kórus dal összeállítással tette színesebbé. Dr. Berkesi Ottó képviselő úr egy hatalmas születésnapi tortával köszöntötte a nyugdíjasokat. Nagyon finom volt. Az ünneplést zene, tánc, tombola zárta.

November 9-én a makói Hagymatikum Gyógyfürdőt látogattuk meg. Csodáltuk szépségét és élveztük vizét.

November 11-én a gyálaréti nyugdíjas klub meghívásának tettünk eleget. Finom vacsorát fogyasztottunk el, és bekapcsolódtunk a táncba is. Jól éreztük magunkat.

Készülünk az évzáró bulira, ami december 14-én lesz.

Bárdos László

Borítókép: Fotó: Szőregi Nyugdíjas Egyesület