Itt a tavasz és megpezsdült az élet az egyesületben is. Április 30-án harmincan meglátogattuk a vasútállomáson lévő vasúttörténeti múzeumot. Számunkra ez a múlt felidézése, hiszen ez nekünk a mi múltunk is. Érdekes volt a felújított bakterház és mellette működő karos sorompó.

Meglátogattuk a Sipos Vadászházat és erdei iskolát is. A díszvendég Bodrogi Gyula, a nemzet színésze volt. Elmondta, hogy szívesen jár Szőregre, de igazából a szabadtéri játékok vonzzák. Ki lehetett próbálni a quad pályát, lovas hintózni lehetett, de volt célba lövés íjjal és légpuskával, a gyerekeknek trambulin. Az ebéd finom csülökpörkölt volt. Délután élő zenekar húzta a talpalávalót az üllési táncosoknak. Jól szórakoztunk.

A hagyományos május 1-jei ünnepet egyesületünk a Monti parkban tartotta meg. Már kora reggel elfoglaltuk a főzőhelyet, mert ilyenkor marhapörköltet kell főznünk. A húst Dr. Berkesi Ottó képviselő úr biztosította számunkra. Harmincan jöttünk össze és a pörköltünket Pappné Marika főzte meg. A gyerekeknek GrimmBusz Színház és sportvetélkedő volt, a felnőttek táncoktatáson vettek részt és számukra is volt sportvetélkedő. Egyesületünk benevezett a pörköltfőző versenybe. Egy szép kupa volt a jutalmunk és a III. hely. Palacsintasütésben Pappné Marika palacsintái a II. és III. helyet szerezték meg. Szerintünk a mi pörköltünk volt a legfinomabb, amit el is tüntettünk. Gratulálunk Marika!

Bárdos László