2017. november 18-án rendeztük meg a XI. Szőregi Egészségügyi Szűrőnapot. Idén is olyan egészségügyi területeken szerveztünk szakorvosi szűrővizsgálatokat, amelyek esetében kiemelten fontos a rendszeres, éves szintű ellenőrzés, hiszen az időben történő felismerés és beavatkozás jelentősen befolyásolja a gyógyulási folyamatot.

Örömmel töltött el bennünket, hogy az elmúlt évekhez képest az orvosi vizsgálatokon többen jelentek meg, bizonyítva, hogy a településen élőkben egyre nő az egészségük iránti felelősség érzet. A szűrővizsgálatokon összesen 381 orvos-beteg találkozás történt – ez a szám az előző rendezvényekhez képest, mint egy 100 fővel többet mutat. Ebből bőrgyógyászaton 72, reumatológián 41, urológián 56, PSA vérvételen 56, nőgyógyászaton 58, szemészeten 44, vérnyomás- és vércukormérésen 38, demencia szűrésen 22, csontsűrűség mérésen 50 fő vett részt.

Eredményesnek ítéljük a preventív céllal tartott vizsgálatokat. Örülünk, hogy idén urológiai vizsgálaton ilyen sokan voltak, és annak is, hogy sok olyan szőregi lakos vett részt a szűréseken, akik nem tartoznak a szőregi háziorvosi körzetekhez.

Köszönetet szeretnénk mondani a szakorvosoknak, a háziorvosoknak (Dr. Szántó Gergely, Dr. Csergő Tibor) és mindazon helyi dolgozónak, asszisztensnek (Balla Irén, Balogh Mária, Molnár Katalin), valamint azoknak segítőknek, akik munkájukkal lehetővé tették a vizsgálatok zökkenőmentes és szakszerű lebonyolítását.

Ezúttal köszönjük mindazoknak, akik adományuk és adójuk 1%-nak felajánlásával hozzájárultak az anyagiak biztosításához. A rendezvény összköltsége 380.000 Ft volt. A jövőbeni sikeres megrendezés érdekében továbbra is köszönettel várjuk támogatásukat!

Adószámunk:19085768-1-06
Számlaszámunk: 57400011-10105515

Fogas László
Szőregért Alapítvány elnöke