2015. november 14-én rendeztük meg a IX. Szőregi Egészségügyi Szűrőnapot. Idén is olyan egészségügyi területeken szerveztünk szakorvosi szűrővizsgálatokat, amelyek esetében kiemelten fontos a rendszeres, éves szintű ellenőrzés, hiszen az időben történő felismerés és beavatkozás jelentősen befolyásolja a gyógyulási folyamatot.

Örömmel töltött el bennünket, hogy az orvosi vizsgálatokon igen sokan jelentek meg, bizonyítva, hogy a településen élőkben egyre nő az egészségük iránti felelősség érzet.

A szűrővizsgálatokon összesen 272 orvos-beteg találkozás történt – ez a szám az előző rendezvényeknek megfelelően alakult. Ebből bőrgyógyászaton 67, reumatológián 27, urológián 25, PSA mérésen 20, nőgyógyászaton 51, szemészeten 39, vérnyomás- és vércukormérésen 43 fő vett részt.

Eredményesnek ítéljük a preventív céllal tartott vizsgálatokat. Örülünk, hogy idén újdonságként sikerült megszerveznünk az urológiai vérvételt és annak is, hogy sok olyan szőregi lakos részt vett a szűréseken, akik nem tartoznak a szőregi háziorvosi körzetekhez.

Köszönetet szeretnénk mondani a szakorvosoknak, a háziorvosoknak (dr. Csergő Tibor és dr. Szántó Gergely) és mindazon helyi dolgozónak, asszisztensnek (Balla Irén, Molnár Katalin és Sebők Éva), akik szervező munkájukkal lehetővé tették a vizsgálatok zökkenőmentes és szakszerű lebonyolítását.

Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik adományuk és adójuk 1%-nak felajánlásával hozzájárultak az anyagiak biztosításához.

A rendezvény összköltsége 280.000 Ft volt. A jövőbeni sikeres megrendezés érdekében továbbra is köszönettel várjuk támogatásukat.

Adószámunk:19085768-1-06
Számlaszámunk: 57400011-10105515

Fogas László
a Szőregért Alapítvány elnöke