Bár csak egy napig élvezhettük, de végre esett a hó, a gyermekek nagynagy örömére. Igyekeztünk ezt ki is használni, igaz hóemberépítésre nem igazán volt alkalmas, de hó csatát lehetett vívni, nevetve, sikongatva, ha egy-egy hógolyó eltalált valakit. Csúszkáltunk a szánkóval   kis dombunkon, s mindjárt akadt olyan gyermek is, aki „lovacska” lett, s húzta önfeledten a többieket.

Fotó: Szerb utcai Óvoda

Csináltunk kísérleteket a hóval, jéggel, s csak olvadásuk után derült ki, hogy mi minden rejtőzik a hófehérnek hitt jégkristályok között.

Sajnos a mi gyermekcsoportjainkat sem kerülték el a téli vírusok, bacilusok. Sokat beszélgettünk a gyermekekkel arról, hogyan tudnánk megelőzni, mi mindent kell megtennünk, hogy minél kevesebben betegedjünk meg. Képekkel illusztráltuk, s emlékeiket elevenítettük fel akkor, mikor megbeszéltük hogyan, mi módon óvjuk egészségünket. Gyümölcsök, zöldségek,  vitaminok fogyasztására, na meg a gyakori és alapos kézmosásra hívtuk fel a figyelmüket.

Fotó: Szerb utcai Óvoda

Madárkalácsot készítettünk, szalonna darabkákat, diót, olajos magvakat helyeztünk el a madáretetőkbe, amelyet az ablakon keresztül figyelemmel is kísérhettünk, hisz nagy keletje van a gondoskodásnak, mert a kemény tél a madarakat sem kíméli.

Madárkalácsot készítettünk, szalonna darabkákat, diót, olajos magvakat helyeztünk el a madáretetőkbe, amelyet az ablakon keresztül figyelemmel is kísérhettünk, hisz nagy keletje van a gondoskodásnak, mert a kemény tél a madarakat sem kíméli.

Január közepén a Truffaldino Bábszínház „A kis gidák története” c. zenés bábjátékát tekinthettük meg, amit a gyerekek élvezettel, izgatottan figyeltek.

Január 24-én volt szerencsénk ellátogatni Gryllus Vilmos koncertjére az Agórába, amit minden gyermek és felnőtt egyaránt élvezett. A gyerekek hangosan énekelték a már jól ismert dalokat, és végig tapsolták a koncertet.

Január 25-én a Bobby program keretein belül ellátogattak hozzánk a rendőrségről, akik egy játékos foglalkozás alkalmával bepillantást engedtek a rendőrség munkájába.

Készülünk a gyermek farsangra, sokat beszélgettünk már, hogy ki milyen maskarát fog felölteni. Sokan az épp „aktuális” mesehősök jelmezét szeretnék viselni, mint pl. Jégvarázs, Pókember, Mancsőrjárat…stb.

Hagyományos Óvodabálunkat 2018. február 24-én tartjuk a már jól megszokott helyen, a Tömörkény István Művelődési Házban, 19.00 órai kezdettel, melyre szeretettel várjuk az  érdeklődőket, hogy hagyományainkhoz híven együtt mulathassunk, illetve töltsünk el egy vidám estét!

Szerb Utcai Óvoda dolgozói
Szőregi Regélő, 2018. február

Borítókép: Fotó: Szerb utcai Óvoda