Sok szép élménnyel, várakozással indult a december. Truffaldínó Bábszínház jóvoltából december 7-én megérkezett a Mikulás. A várakozás élményét fokozta a két huncut manó, akik sok-sok tréfával, nevetéssel örvendeztették meg a gyerekeket. A műsor végén a gyerekek nagy-nagy örömére megérkezett az „ajándék” is. Csillogó szemekkel fogadták a csomagokat, no meg Mikulás bácsi „jóvá” varázsoló simogatását.

Közös élményben volt részünk a Kossuth Lajos Általános Iskola 4. osztályos gyermekeivel, akikkel különféle ügyességi versenyjátékokat játszottunk. Hangos biztatással drukkoltunk a csapatoknak, s a jutalom sem maradt el az óra végére, hisz ide is megérkezett a Mikulás, zsákjában az ajándék szaloncukorral. Köszönjük a tanító néniknek ezt a szép mozgalmas délelőttöt.

Adventi készülődés jegyében látogattak el a Maci- és Pillangó csoportos gyermekeink a Dóm térre. A szép kézműves portékák megtekintése után a szalma-labirintusban bujkálhattak, versenyezhettek, hogy ki találja meg legelőször a kijáratot, ki a legügyesebb. Körbejárva csodáltuk a feldíszített, pompás látványt nyújtó város karácsonyfáját a Klauzál téren.

Fotó: Szerb utcai Óvoda

Adventi közös kézműves délutánon alkothattak a gyerekek szüleikkel együtt apró kis ajándékokat, amelyeket büszkén vihettek haza. Jó volt az együttdolgozás, a kedves, meghitté tett délutánon. Köszönjük a kedves szülők részvételét!

Karácsonyi ünnepünket nagy várakozás előzte meg. Sokat beszélgettünk a gyerekekkel az ünnephez kapcsolódó népszokásokról, tradíciókról, a családról és az ajándékozás öröméről. Volt öröm, mikor az elhangzott versek, dalok után mindhárom csoport karácsonyfája alá megérkezett az „Angyalka”, hozva soksok ajándékot, s boldog perceket.

Az immár hagyománnyá vált szőregi adventi gyertyagyújtáson a Pillangó csoportos gyermekeink vettek részt a negyedik gyertya gyújtásánál, énekkel, versekkel köszöntve a közeledő ünnepet.

A Vöröskereszt Bázis óvodájaként mi is bekapcsolódtunk az adománygyűjtésbe. Tartós élelmiszert, játékeszközöket, ruhákat gyűjtöttünk. Hálás szívvel köszönjük az adományokat, külön is megköszönjük Tóth Flóra szüleinek, akik rengeteg játékot hoztak.

Az évnek ez az időszaka az, amikor talán egy kicsit jobban figyelünk embertársainkra, megnyílnak a szívek, s a segítségnyújtásra még nagyobb figyelmet fordítunk. Tettük ezt mi is, amikor bekapcsolódtunk egy 3 éves, beteg kisfiú gyógyulását elősegítő kupakgyűjtésbe. A pécsi Katolikus Karitász szervezésében történő felhívásnak eleget téve soksok kiló számra gyűjtöttük a kupakokat. Nagyon köszönjük Kakuk Nóra szüleinek, akik egy éven át gyűjtötték szorgalmasan ezeket a kis műanyagokat, hogy eljuthasson a segítség, s egyben a gyógyulás is ennek a kisfiúnak.

Kívánunk nagyon boldog ünnepeket minden kedves olvasónak!

Szerb Utcai Óvoda dolgozói
Szőregi Regélő, 2017. január

Borítókép: Fotó: Szerb utcai Óvoda