Színes őszünk tele programmal indult. Egész napos kirándulásunkat a Csongrád-Bokrosi Western tanyára szerveztük, ahol az erdős- ligetes természeti környezetben az indiánok és a „sápadt arcúak” régi életébe tekinthettünk be. Kipróbáltuk a vadnyugati élet minden emberpróbáló feladatát. Patkó célba dobást, nyomolvasást, labirintusokat, mocsárjárást és még sok más vidám próbát álltunk ki, többnyire sikerrel. Többek között a fogdából is ki kellett szabadulni egy szép ének segítségével. Még szerencse, hogy mindenki ismerte a dalokat, így hamar kijöhettünk. Nagyon gazdag vidéken jártunk, mert csak elmentünk a vízpartra és moshattuk az aranyat, ami lábaink előtt hevert szinte. A környékkel lovas kocsiról ismerkedhettünk meg. A sok élményt változatos módon játszottuk újra a rákövetkező napokban.

Családi hétvégénkre a szokott módon készültünk. Megelőző hetekben ősz témakörben számos tevékenységet végeztünk. Beszélgettünk az időjárás változásáról, az ősz jellemzőiről. Séták alkalmával színes leveleket, terményeket gyűjtöttük, amikkel díszíthettük az épületet, az élő sarkokat. Hétvégén megtelt az udvar nyüzsgő programokkal. A tökökből lampionokat faragtak a szorgos kezű családok, paprika füzérek készültek, melyekkel tovább ékesítettük udvarunkat.

A programot zenés táncház nyitotta meg, ahol mindenki boldogan, felszabadultan járta a dél-alföldi táncokat. Választhattak a gyermekek a horgászás, lovas kocsizás és a sokelemes mozgásos játékeszközökből.

Az Ifjúsági Vöröskereszt képviselője a kiválasztott kedvenc figurává varázsolta a ház apraját, akik még vidámabban igyekeztek az újabb felfedezésre váró játékszíntérre. Köszönjük segítségét!

A büfé felé gyakran kanyarodtunk, mert érdemes volt, hiszen a kedves szülők teli rakták mindenféle finomsággal: süteményekkel, gyümölcsökkel.

Csala-Pellek Csanád anyukája segítségével képviselte magát a rendőrség is. Ki lehetett próbálni a rendőrautót, a rohamsisakot is. Minden gyanús arra járótól ujjlenyomatot vettek, tenyérlenyomat formájában. A témához kapcsolódó szép színezőket kaptak a gyermekek. Köszönjük mindannyiuk aktív részvételét. Finom ebéd közös jóízű elfogyasztása zárta a napot. Köszönjük minden kedves szülőnek támogatását, mellyel hozzájárult a nap sikerességéhez!

A művelődési ház szervezésében megkezdődött az új évada az Áloműző Kamaravarázs előadássorozatnak. A már jól ismert fagott és klarinét mellé különleges ritmushangszer válogatással ismerkedhettünk meg. Az esődobbal, tenger hangú hengerrel és társaival, melyekkel nagy meglepetést okoztak. Az újszerű hangzások világában még sokáig elidőztünk volna, ha tehettük volna, hiszen többen vágytak rá, hogy mindezt kipróbálja. Sajnos erre nem akadt mód.

Az óvoda dolgozói
Szőregi Regélő, 2015. november