Az idei év utolsó kiállítását Molnár Géza festőművész remekeiből szerveztük meg. A „Belső tájaim” c. tárlat is páratlan tehetségről tanúskodik, ami nem is csoda, hiszen Géza is állandó résztvevője a Pataki Ferenc Prima-djías festőművész vezette Szőregi Képzőművészeti Alkotótáboroknak. Nagyon büszkék vagyunk, hogy a művész úr tanítványai Intézményüket választották kiállításunk helyszínéül – korábban már otthont adhattunk az alkotótábor másik két résztvevője, Boldizsár Gábor és Olasz Attila tárlatának is.

Géza munkáival végtelen nyugalom költözött kiállítótermünkbe: a gyönyörűen kidolgozott, varázslatos színekkel megfestett tájképek igazán szívmelengetőek.

A megnyitón Marton Árpád szinesztéta emelkedett gondolatait hallgathattuk meg, illetve Deák Dániel és Szalkai Dénes gitár-ének-dob előadásán ámulhattunk.

Köszönjük szépen Gézának, hogy csodálatos tehetségét, páratlan festményeit a szőregiek is megismerhetik. Kívánunk még számtalan szép képet, sok-sok kiállítást, Intézményünkbe pedig  mindig szeretettel visszavárjuk! Köszönjük Marton Árpádnak a megnyitó beszédet, Dánielnek és Dénesnek pedig a zenei közreműködést! A tárlat december 23-ig látogatható, hétköznapokon 10.00-18.00 óra között. Mindenkit szeretettel várunk!

Lipcsei Anita

Borítókép: Fotó: Tömörkény István Művelődési Ház