Az esős, borongós idő ellenére nagyon vidáman és eseményekkel dúsan telt el az októberi hónap.

Még szeptember végén, az autómentes napon megtartottuk a már több évtizedre visszavezethető kerékpár versenyünket. Kedves apukánknak, Flórián Attilának és az Újszegedi Rendőrkapitányságnak köszönhetően most is biztosított volt számunkra az Ikon sor egy szakasza, hogy zavartalanul kerékpározhassunk. Kismotor, futóbicikli, két- és négykerekű kerékpár kategóriában indulhattak az óvodások. Volt gyorsasági-, ügyességi-, a szülőknek lassúsági versenyszám is. A résztvevők és a nézők is jól érezték magukat a friss levegőn és a kiváló hangulatban. A megmérettetés végén minden induló éremmel a nyakában és csokival a hasában térhetett haza.

A szőregi iskola kezdeményezésére szervezett templomkert és az iskola udvarának takarításában dolgozóink is részt vettek, ezzel is erősítve a két intézmény közötti jó kapcsolatot. Ezáltal is hangot szerettünk volna adni a környezetvédelemnek és az összetartozásnak.

Óvodánkba járó gyermekek családjának egy pályázatot hirdettünk az állatok világnapja alkalmából. Az évszakhoz kötve, természetes anyagokból készült állatokat lehetett készíteni. A kreatív és ügyes kezű szülőknek és gyermekeknek köszönhetően szebbnél szebb alkotások készültek. A kiállított tárgyakhoz az óvodába készült alkotásokat is kitettük. Két hétig gyönyörködhettünk a kedves terményekben. Jutalmul emléklapot és cukorkát kaptak az alkotók.

Az állatok világnapján két csoportunk egész napos kirándulásra kerekedett fel a Vadasparkba. Élményt jelentett a tömegközlekedési eszközökön való utazás is. A hosszú szabadidőnek köszönhetően volt időnk, hogy az állatokat alaposan tanulmányozzuk. Megbeszéltük az élőhelyüket, táplálékukat és egyéb tulajdonságukat is. Alkalmunk adódott a „nemszeretem” állatokat közelről megismerni. A bátrabbak megsimogattak egy hatalmas barna levelibékát, egy ezerlábút és egy kígyót is.

A zoopedagógusnak köszönhetően sok érdekességet is megtudhattunk ezekről az élőlényekről. Mindenki nagy örömére az új játszóteret is kipróbálhattuk a zsiráfházzal szemben.

Fotó: Magyar utcai Óvoda

Fotó: Magyar utcai Óvoda

Udvarrendezésünket egy szombati napon bográcsozással egybekötve tartottuk meg. Anyukák, apukák és dolgozók szép számban jelentek meg, hogy összehangolt munkával barátságosabbá és szebbé tegyék az óvoda udvarát.

Voltak, akik virágokkal, virágfölddel, trágyával járultak hozzá a végeredményhez.

Az idő ismét kegyes volt hozzánk, mert csak délután kezdett esni az eső. A szakértő irányításnak, a lelkes munkának és az erős kezeknek hála sikerült kialakítani egy tuja sorral kísért hosszú virágoskertet, a kerti ivókút fa padlót és gyógynövény szegélyt kapott. A homokozónk mögötti kivágott fákat kettő szivarfával pótoltuk. Egy ügyes kezű apuka, Szűcs Zsolt új ajtókat varázsolt a melléképület elkorhadt, régi ajtajai helyére.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni azoknak a szorgos kezű embereknek, akik ránk áldozták szabad szombatjukat. Köszönjük a felajánlott növényeket is. Kiemelten szeretnénk az óvodával  szembeni BORBOLYA 2000 Bt. Díszfaiskolának megköszönni támogatásukat.

A Mosolybirodalom segítségével családi napot tartottunk, hogy közösen ünnepelhessük a megújult óvoda udvart.

Teraszunkon népi fajátékok fogadták a betérő vendégeket. Az időjárás miatt, az egyik csoportszobában légvárat, a másikban arcfestést és kézműves foglalkozást lehetett választani. Előterünkben finomabbnál finomabb süteményekből és sült sütőtökből lehetett választani. Aki már mindent bejárt, az részt vehetett a Zsuzsa óvó nénink által vezetett fergeteges táncházban.

Ebben a tanévben is szerveztünk fakultatív tevékenységeket óvodásainknak. Most októberben kezdődtek el a népi gyermekjátékok és néptánc foglalkozások és elindult a görkorcsolya oktatás is, amit helyszűke miatt a művelődési házban tartunk, ezáltal is erősítve kapcsolatunkat! Továbbra is folytatódik a hittan óvodánkban Szalai István hitoktató vezetésével.

A tanév első Áloműző Kamaravarázs előadásában most csak megcsappant létszámmal vettünk részt, mert sok kis óvodásunk bárányhimlős lett. A jól ismert művészek és hangszerek mellett most is volt egy meghívott vendég, aki természetes anyagokból készült hangszereket szólaltatott meg nekünk.

A koncert olyan jól sikerült, hogy szívesen hallgattuk volna még tovább!

Az óvoda dolgozói
Szőregi Regélő, 2015. november

Borítókép: Fotó: Magyar utcai Óvoda