Még el sem kezdődött az év utolsó hónapja, máris kezdtük a ráhangolódást a téli ünnepekre.

A szőregi adventi koszorún lévő első gyertya meggyújtásánál, mint nézők vettünk részt. A következő hétvége viszont igen mozgalmas volt óvodánk számára.

Mivel Anett óvó néni volt az egyik szervezője a Mikulás futásnak, így mi is jobban megszólítva éreztük magunkat és ismét részt vettünk ezen a sportrendezvényen. A mozgás öröme mellett a jó társaság és a meleg tea, finom zsíros kenyér is  hozzájárult a remek hangulathoz. Bár óvodánkból senki nem ért el helyezést,  büszkék vagyunk a nagy számban megjelent gyerekekre és szüleikre!

A sportos délelőtt után ott voltunk a második gyertya meggyújtásánál is. A Katica-csoportosok és a Zöldike-csoportosok együtt köszöntötték a jelenlévőket. Énekekkel, versekkel és a kezükben tartott mécsesekkel igyekeztek ünnepélyesebbé tenni ezt a szép alkalmat.

Az iskolában idén is részt vettünk a Mikulás-váltó programon. A kedves tanító nénik és a diákok most is szeretettel fogadták az óvodásokat és az óvodapedagógusokat is. Büszkék lehetünk nagyjainkra, mert nagyon fegyelmezetten viselkedtek végig a Mikulás-váltó alatt és az utcán sétálva is. Örömünkre szolgált, hogy az iskolai Mikulás is réges-régen a mi ovinkba járt.

Fotó: Magyar utcai Óvoda

Ez a nap is eseménydús volt, mert az iskolából visszaérve rövid idő múlva megérkezett hozzánk a várva várt Mikulás. Mivel nálunk csak jó gyerekek vannak, így mindenki boldog mosollyal és egy nagy csomaggal távozhatott, aminek összeállítását az anyukáknak köszönhetjük. Külön köszönet Mészáros Ákos anyukájának, aki ezt az ajándékot maradandóvá tette egy-egy saját készítésű horgolt hópehellyel.

Ezen a hétvégén a Pillangó csoport adta a koszorút körülállva a szombat esti műsort. A már tőlük megszokott jókedvvel és színvonallal találkozhatott, aki ellátogatott a helyszínre. Az ünneplés után a gyerekek ismét köszönthették fehérszakállú barátjukat.

Óvodánkban már december 16-án ünnepélyes keretek között is elkezdtünk ráhangolódni a karácsony ünnepére, hogy a hosszú szünetet tartó óvodások is játszhassanak az angyalkák által ide varázsolt játékokkal.

Egy triónak (Fodor Heni, Fodor László és Horváth Ede) köszönhetően csodálatos, meghitt együttlétben tölthettük el az év legszebb ünnepét. A gitárral és fuvolával kísért énekes koncert méltó hangulatot teremtett Jézus születésének megünneplésére. A klasszikus dalok mellett helyet kaptak a Bojtorján együttes vidámságot előcsalogató és táncra hívó karácsonyi számai is. Az alkalom szülte óvodás énekkar kiválóan szerepelt első nyilvános koncertjükön. Csillogó szemű, tiszta lelkű kis emberkék énekelték a szebbnél szebb énekeket a zenekar tagjaival együtt. Búcsúzásképpen még egy kis édességgel is kedveskedtek a házigazdáknak a vendégek. Áldás kísérje őket!

Fenyőfánkat dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő úrnak és Sipos István vadász úrnak köszönhetjük!

20161221-betlehem-szenteles-012

Betlehem szentelés a Rózsák terén

Óvodánk idén is részt vett a szőregi Betlehem megszentelésén. Ilyenkor az egész óvoda kivonul a Rózsák terén felállított Szent Családhoz, viszünk ajándékot is Jézuskának, eléneklünk néhány ismert dalt a többi résztvevővel együtt.

Fotó: Magyar utcai Óvoda

Óvodánk ismét jótékonykodhatott egy családdal. Zsuzsa óvó néni fölvállalta, hogy néptánc csoportjával föllép a Klauzál téren, a Rotary Advent keretében, hogy műsoruk fizetségeként cserébe nehezebb sorsú óvodásunk családja részesüljön támogatásban, mert jobb adni, mint kapni!

Áldott, békés ünnepeket és boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónak!

Az óvoda dolgozói
Szőregi Regélő, 2017. január

Borítókép: Fotó: Magyar utcai Óvoda