Ez úton is szeretnénk megköszönni annak a sok szülőnek, aki a mi óvodánkat választva, bizalmat szavazott nekünk, hogy reánk bízzák legféltettebb kincsüket, a gyermekeiket! Így szeptembertől ismét maximális létszámmal kezdhetjük a tanévet.

Gyereknapi kirándulásunkat idén két helyszínre terveztük. A Katica csoport a kisebbekkel a vadasparkba ment a városnéző kisvonattal. A Pillangó és a Zöldike csoport a nagyobbakkal Makóra utazott. A Szőregi vonatállomáson szálltunk föl a két kocsis szerelvényre. A külseje után óriási meglepetés volt a csodaszép tiszta és új belső berendezés. A Makóra vezető úton volt szerencsénk őzeket, nyulakat, gólyákat és egyéb ragadozó madarakat is szemügyre venni. Ha a kirándulásunk itt véget is ér, akkor is maradandó élményt jelentett volna az óvodásoknak, hisz többségük életükben először ültek vonaton. Ellenbe ez még csak a kezdete volt a napunknak! Egy fél órás séta után jutottunk el a lombkorona sétányhoz, ahol természetesen először ettünk, ittunk. Végigjárva az utat, gyönyörködve, egy más perspektívából szemlélhettük a körülöttünk lévő természetet. Az oktató táblákat olvasva, sok új ismerethez juthattunk és sok ismerős élőlényt láthattunk azokon. A kilátóba nagyon sok bátor gyermek lépcsőzött föl, hogy még magasabbról nézhessen körül. A torony volt a bemelegítés a kalandparkhoz, ahol mindenki próbára tehette erejét, bátorságát, figyelmét, leleményességét és kitartását is. Végigjárhattuk az akadályokat, trambulinozhattunk heveder és gumikötelek segítségével és mindenki a barátjával párban csúszhatott át a Maros fölött! Az evés, ivás és jégkrémezés után természetesen már mindenki örömmel utazott a helybe jött autóbuszon hazáig!

Ballagásunk magas színvonalát és a szülők toleráns hozzáállását tükrözi, hogy a hol jobban, hol kevésbé csordogáló eső ellenére is élvezettel nézték végig a műsort, ahol fájó szívvel búcsúztunk el az iskolába menő érett nagycsoportosainktól! A kifejezetten témához illő mesedramatizálást a Rózsafesztiválon is előadták, hogy mások is részesüljenek ebben a tréfás mesei élményben.

A Rózsafesztiváli fölvonuláson az óvodánk hagyományainak megfelelően most is kerékpárral indultunk. A gyönyörűen és egyedien földíszített biciklik mellett az óvodások és a dolgozók egyen pólói is vonzották a tekinteteket. A nézők elismerésük jeléül tapssal minősített bennünket! Köszönjük a részt vevő gyermekeknek és szüleiknek, hogy méltó módon képviselték óvodánkat ezen az országos hírű rendezvényen!

Június első hete nálunk egyenlő az úszás oktatással. Idén különösen nagy létszámmal indultunk el. A gyerekek rendkívül ügyesek és lelkesek voltak, ami az eredményességben is megmutatkozott. Hét gyermek már a második héten a mély vízbe rótta a köröket és senki, még a legkisebbek sem hagyták abba a tanulást! Mindenkinek gratulálunk!

Minden kedves óvodásnak, családjuknak és az olvasónak jó pihenést és föltöltődést kívánunk a nyárra!

Az óvoda dolgozói