Az immár hagyományosan megrendezésre kerülő majális a Monti Parkban remekül sikerült.
Iskolánkból szép számmal léptek fel a gyerekek, volt, aki több produkcióban is.

A bemelegítést követően tó körüli futóverseny, kapura rúgó verseny, (Dér Zoltán, Drágity Dusán, Sajtos Bettina testnevelők), torna (Maróti Mónika edző vezetésével) és judo (Huszár László edző) bemutató színesítette a programot, kicsit sportos megközelítésbe helyezve a majálist.

Az énekkar (Sandrik Ágnes pedagógus vezetésével) és Andrucsák Krisztián (felkészítő pedagógus: Erdélyi Mariann) mesemondása pedig a kulturális vonalat erősítette.

Szerencsére az időjárás is kedvezett a lebonyolításnak, a művelődési házzal karöltve történt a szervezés.

A programot egy közös főzés is színesítette (köszönet érte: Blidár Tamásnak és Glemba Jánosnak), minek eredményeként az I. helyezést is megszerezte iskolánk csapata.

Jó hangulatú ízes ebéd zárta a napot, köszönet a segítségért a kollégáknak, a szülőknek a támogatást, hogy kijöttek gyermekükkel a rendezvényre.

Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna