Négy évvel ezelőtt Székelyföldi iskolakapcsolatot keresve, segítségemre volt Dr. Péter László, kinek rokona a Csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola akkori tanító nénije, Erzsike néni.

Első ismerkedésünkkor, találkozásunkkor is nagy szeretettel fogadtak minket.

Utána már az I. „Határtalanul” pályázatunk keretében 2014 májusában jártunk ott 6 fő kollégámmal 43 fő akkori 7. évfolyamos tanulónkkal. Ők az idei évben ballagtak és ballagási beszédükben is emlegették azt a kirándulást. Azóta is tartják egymással a gyerekek és pedagógusok is a kapcsolatot.

Szeptember első hetében váratlanul ’megleptek’ minket Székelyföldi barátaink nagy örömünkre. Megtekintették szép iskolánkat és pár boldog órát töltöttünk egymással.

Bízunk benne, hogy sikeresen pályáztunk az idei évben is a „Határtalanul” pályázaton és májusban ellátogathatunk hozzájuk a mostani 7. évfolyamosainkkal.

Ebben a pár órában a gyerekek között barátságok szövődtek a kollégák pedig ismerkedtek, oktatási eszméket cseréltek. Jó volt együtt.

Köszönet a kedves szülőknek és pedagógus kollégáknak, akik kínálmációt készítettek vendégeinknek. Kínálmáció: ezt a gyönyörű szót 2014 évben tanultuk meg, amikor a „Határtalanul” pályázatunk keretében az akkori 7. évfolyamosainkkal eljutottunk hozzájuk, Csíkmadarasra.

Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, igazgató

szoreg.hu képtár